Huszonöt éve hunyt el Cziffra György

Csodagyereknek tartották, nyolcéves volt, amikor a Zeneakadémia vezetője, Dohnányi Ernő meghallgatta és felvette, mondván: „Ez nem gyöngyszem, ez maga a Koh-i-Noor gyémánt.” Fellépésein a közönség szerette, de a kritikusok fanyalogva fogadták a játékát, bár a harmincas években számtalan sikeres hangversenyt adott külföldön is. Tanulmányait anyagi okok miatt nem fejezhette be, kénytelen volt bárzongoristaként dolgozni: az Arizona mulatóban is játszott, ahol megismerte Soleilkát, az egyiptomi származású táncosnőt, akit feleségül vett. A második világháborúban fogságba esett, aztán ismét bárzongoristaként dolgozott. Amikor 1950-ben a családjával megpróbált disszidálni, elfogták, és kényszermunkára ítélték, a csuklója ettől maradandóan károsodott, de a szabadulása után folytatta a zenélést a pesti éjszakában. Legendássá vált az 1956. október 22-i fellépése Bartók II. zongoraversenyével a Zeneakadémián. A forradalom idején a családjával emigrált, Párizsban telepedtek le, ahol szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe, nagy sikert aratott London és New York rangos termeiben is. A hatvanas években elindította a versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd az ifjú művészeket felkaroló Cziffra Alapítványt, és egy addig garázsként használt, Párizs közeli, 12. századi gótikus kápolnában zenei központot hozott létre. Az emigrációjából először 1973-ban látogatott haza, hangos sikerrel.

Főleg a virtuóz jellegű romantikus zongorairodalomnak, Chopin, Grieg, Liszt, Schumann műveinek volt a mestere, de játszotta saját Liszt-átiratait, a barokk és a bécsi klasszika nagyjait is – művészetét sokszor hasonlították Lisztéhez. Kitüntetései között van a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje és a francia Becsületrend tisztikeresztje, és emlékére jött létre a budapesti Cziffra György Fesztivál, amely idén február 19-én kezdődik.