Krónika
Trafikot rabolt az utolsó magyar halálraítélt
Múlt héten kapták el a férfit, aki harminc évvel ezelőtt megúszta az akasztást, majd 2008-ban szabadult
November 20-án este egy ismeretlen férfi bement a szombathelyi Zanati úti Nemzeti Dohányboltba, a nála lévő gázriasztó fegyverrel fenyegetőzött, ezután arcon lőtte az eladónőt, majd kivette a kassza tartalmát és elmenekült – adta hírül honlapján a rendőrség. Ezután egy hétig nem akadtak az 51 éves férfi nyomára, végül a TEK-esek múlt szerdán fogták el, őrizetbe vették és Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított vele szemben.
Közben a 112press.hu arról írt, hogy az őrizetbe vett férfi az utolsó magyarországi halálraítélt: 1988-ban sorkatonaként 21 éves korában egy kislány brutális meggyilkolásáért kötél általi halálra ítélte Biszak János hadbíró őrnagy.
A borzasztó bűntény 1988. május 5-én történt. A tizenegy éves Anita osztálykirándulásról tért haza, édesanyjának egy tükrös mézeskalács szívet vett ajándékba. Mivel lekéste az esti, Máhomfa-Lenti felé tartó buszt, ezért egyedül, gyalog indult haza. Az eltávozáson lévő sorkatona, K. Aladár motorral utolérte. Közeledni próbált hozzá, majd bevonszolta az erdőbe, ahol megfojtotta, a holttestet meggyalázta, lemeztelenítette és a Kerka-patakba dobta.
Hiába ítélték halálra a gyilkost, az akasztást már nem hajtották végre, ugyanis nem sokkal később eltörölték hazánkban a halálbüntetést, így a férfi nem a bitófára, hanem húsz évre a szegedi Csillagbörtönbe került. Az utolsó kivégzést egyébként 1988. július 14-én hajtották végre Magyarországon, a Budapesti Fegyház és Börtön udvarán, Pradlik György, az utolsó magyar hóhér közreműködésével. Vadász Ernőt kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt akasztás általi halálra ítélték.
K. Aladár az életfogytiglanból, ami a gyakorlatban húsz évet jelentett, 2008-ban szabadult. A 112press.hu információi alapján azóta az ország több megyéjében is megfordult. Szombathelyen egy éve lakott, M. László álnevet használt, de mellette időnként az Aladárt, az Ákost és az Ádámot is. Egy munkásszállón élt, elfogásakor állítólag éppen kávéra várt valakit, így gyanútlanul nyitott ajtót, de nem a vendéggel, hanem a TEK-esekkel találta szemben magát.
A Bors úgy tudja, a férfinak a trafikrablás idején is börtönben kellett volna ülnie, ugyanis korábban más bűncselekményért jogerősen elítélték, ezért a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség nem kezdeményezte letartóztatását, hanem a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. A lap szerint az is lehet, hogy mivel K. Aladár többszörösen visszaeső erőszakos bűnöző, soha többé nem szabadulhat.