Belföld
Személycserék a Hír TV-nél
Átvette a csatornát az új tulajdonos
Az állománygyűlésen megjelent személyesen Nyerges Zsolt is, aki Liszkay Gáborral és Szikszai Péterrel ment be a Hír TV épületébe. Az értekezlet nem tartott sokáig, de az kiderült (ahogyan már a csatorna adásán és honlapján is olvasható), hogy távozik a televízió kormányellenes korszakát szimbolizáló két műsorvezető, Kálmán Olga és Csintalan Sándor.
Elhagyta csapatát az N1 TV főszerkesztője
Kisberk Szabolcs, az N1 TV eddigi főszerkesztője két társával, Magyar Klára és Szilvási Péter szerkesztővel szerdán reggel az N1 TV-n közzétett videóban jelentette be, hogy távozik a Jobbik-közeli csatornától. A Búcsúvideó-N1 című filmben az újságírók – a Jobbik választási szlogenjére emlékeztetve – azzal indokolták döntésüket, hogy nekik még tiszta a kezük, magyar a szívük és a józan eszükre hallgatnak. Az N1 TV-től várhatóan hamarosan még többen távoznak. A volt főszerkesztő szerint a párt, illetve annak új vezetése vállalhatatlan irányba kezdte vinni a Jobbikot, annak legutóbbi tisztújítását pedig az SZDSZ emlékezetes, elcsalt vezetőségi választásához hasonlította.
A Hír TV-től a tulajdonosváltást követően eddig már távozott Tarr Péter vezérigazgató-helyettes, Nagy Zoltán hírigazgató, Bodacz Balázs műsorvezető, György Zsombor szerkesztő és Lampé Ágnes műsorvezető. Több műsor is megszűnik, közöttük van az Egyenesen, az Egyenesen Plusz, a Szamizdat és a Szabadfogás.
Liszkay Gábor, aki az úgynevezett G-napig a Hír TV elnöke volt, jelenleg pedig a Magyar Idők ügyvezetője, többségi tulajdonosa, a Mediaworks igazgatósági tagja és elnök-vezérigazgatója, valamint a Karc FM tulajdonosa a sajtónak nyilatkozva közölte, hogy médiatanácsadó lesz a Hír TV-nél, ahol az új vezérigazgató Répásy Bálint, az általános vezérigazgató-helyettes Korda Judit, a tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettes Szikszai Péter lesz, míg a új hírigazgató Mentes Katalin lesz, aki lényegében visszatér erre a posztra, amit a G-nap előtt töltött be. Pósa Árpádot internetes főszerkesztővé nevezték ki.
Az új tulajdonos megköszönte a munkatársak elmúlt három évben végzett munkáját, egyben kijelentette, hogy ő korábban sem foglalkozott médiaügyekkel, ezért azokat szakemberekre bízza.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy hete, július 25-én hagyta jóvá, hogy a Simicska Lajos üzletember és családja tulajdonában álló üzleti érdekeltségeket Nyerges Zsolt vállalkozó vegye át. Másnap a cégcsoportba tartozó Hír Televízió elnöke már el is köszönt a munkatársaktól. Fonyó Károly, Simicska bizalmi embere akkor megköszönte a munkatársaknak az elmúlt három és fél évet, amit a csatorna vezetőjeként töltött azután, hogy Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök kibékíthetetlenül összevesztek 2015-ben.