Bűnügy
Újabb keresést indítottak a hatóságok
Közel 20 év után sem adták fel Madeleine McCann keresését

A portugál hatóságok megerősítették, hogy a nyomozást vezető német hatóságok további területeket vizsgálnak át az eltűnt lány nyomait keresve. A kutatást azért a németek végzik, mert az ügy jelenlegi elsőszámú gyanúsítottja Christian Brückner, egy német állampolgár, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti egy szexuális erőszak miatt, amit éppen Portugáliában követett el.
A keresés során közel 50 német rendőr érkezik majd akik nagyjából egy 5 négyzetkilométernyi területet vizsgálnak majd át. Ehhez már a bírósági engedélyek is megvannak, aminek értelmében nagyjából 20 földterületen végeznek majd keresést, amik az Ocean Club resort – Madeleine McCann eltűnésének a helye – és Brückner akkori szálláshelye között.
A német rendőrség egyébként megalapozottan gyanúsítja a férfit a gyilkossággal, azonban nincs elég tárgyi bizonyíték, a reményeik szerint pedig a mostani keresés áttörést hozhat. Brückner egyébként még egy évig van rács mögött, ha addig nem találnak bizonyítékot a férfi szabadon távozhat majd.