Bűnügy
Az ál-Keanu Reeves AI segítségével csalt ki pénzt
Videóhívással győzte meg áldozatát

A Tampa Bay-i Dianne Ringstaff elmondása szerint az egész akkor kezdődött, amikor a Words With Friends nevű mobiljátékon keresztül kapott egy váratlan üzenetet egy olyan profiltól, amely Keanu Reeves nevével jelentkezett be. A Fox 13 floridai tévécsatornának elmondta, először úgy reagált, hogy ez biztos nem lehet a színész, ám a kétségei azonnal eloszlottak, amikor a rejtélyes illető videóhívást kezdeményezett. „Csak annyit tudtam mondani, hogy istenem, ez ő!” – emlékezett vissza Ringstaff, aki két és fél éven beszélgetett a hamis Keanuval, majd a történet nem várt fordulatot vett. A „színész” előadta, hogy jogi gondjai vannak, korábbi menedzsere beperelte, miközben a hatóságok kábítószert rejtettek el a lakásában, vagyonát pedig befagyasztották. Pénzt – pontosabban kriptovalutát – kért a nőtől, írja a HaraldOnline alapján a Life.
„Azt kérdeztem tőle, miért nincs bankszámlád? – emlékezett vissza a nő arra, hogy mi járt akkor a fejében. De bármilyen kétségek is gyötörték, végül a férfi elérte, amit akart. – Sebezhető voltam. Épp akkor vesztettem el a barátomat. Aztán később, azon a nyáron, 2022-ben, a kutyám is elpusztult” – nyilatkozta és hozzátette, neki sem volt elegendő pénze. Lakáshitelt vett fel és eladta az autóját is, hogy pénzt küldhessen a férfinak, aki a becslések szerint körülbelül 160 ezer dollárt csalt ki tőle. A hatóságok azóta közölték vele, nem ő az ál-Keanu egyetlen áldozata. „Összeomlottam és sírtam” – mondta Ringstaff, aki azóta elhatározta, hogy történetét a lehető legtöbb platformon megosztja, hátha ezzel segít másoknak, hogy elkerüljék az ehhez hasonló helyzeteket, ugyanis az online csalások a mesterséges intelligencia fejlődésével egyre gyakoribbak.