Bűnügy

130 ritka, mérgező békát próbált meg kicsempészni egy nő Kolumbiából + VIDEÓ

A brazil nőt letartóztatták

Letartóztattak Bogota repülőterén egy brazil nőt, mert 130 darab nyílméregbékát próbált kicsempészni az országból, melyek feketepiaci értéke meghaladja a 130 ezer dollárt (46 millió forintot) – közölték a hatóságok, számol be az origo.hu.

130 ritka, mérgező békát próbált meg kicsempészni egy nő Kolumbiából + VIDEÓ
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A nő éppen az El Dorado nemzetközi repülőtéren szállt át útban a brazíliai São Paulóba Panamán keresztül, amikor a hatóságok ellenőrizték.

Miután átkutatták a poggyászát, megtalálták a mérgező békákat filmdobozokba rejtve.

Objektum doboz

Ez a veszélyeztetett faj közkedvelt a nemzetközi piacokon. A gyűjtők akár 1000 dollárt (350 ezer forintot) is fizethetnek egy-egy darabért – mondta Juan Carlos Arevalo bogotai rendőrparancsnok.

A kiszáradt, kiszolgáltatott állapotban lévő békák a nyugat-kolumbiai Nariño államból származnak. A nő azt állította, hogy egy helyi közösségtől kapta őket ajándékba.

A nőre 5–12 hónap börtönbüntetés és akár 56 milliárd peso (mintegy 4,9 milliárd forint) bírság is várhat.

A veszélyeztetett, közép- és dél-amerika esőerdeiben őshonos békákat az esőerdők ékköveiként emlegetik.

Számos színkombinációjuk létezik, többek között piros és fekete, sárga és zöld, narancssárga és ezüst, kék és sárga, zöld és fekete, valamint rózsaszín és ezüst is.

Élénk színük arra szolgál, hogy a ragadozókat figyelmeztessék mérgező bőrükre – a békák elfogyasztása duzzanatot, izombénulást és akár halált is okozhat.

Azért hívják őket nyílméregbékának, mert a nyugat-kolumbiai Chocó népe a mérget a vadászathoz használt fúvónyilak hegyének bevonására használta. Egy apró csepp is képes megölni madarakat és kisemlősöket – írta a CBS News.

Kapcsolódó írásaink