Bűnügy
Elfogtak egy uzsorást, aki többször megerőszakolta a neki tartozó nőt
A gyanú szerint a férfi a sértettnek kölcsönadott 800 ezer forintot, amelynek a többszörösét követelte vissza
Az uzsorás később a nő szorult anyagi helyzetét kihasználva további összegeket adott át neki, amelynek két-háromszorosát kérte vissza.
A nő megegyezett a férfival, hogy a kamatos kölcsönt havi rendszerességgel törleszti, majd évekig fizette az uzsorát, azonban a kamat folyamatosan nőtt, így 2021 februárjában a férfi már havi 300 ezer forint törlesztőrészlet követelt tőle.
Mivel a sértett nem tudta a folyamatosan növekvő tartozást kiegyenlíteni, a férfi többször megerőszakolta a nőt, továbbá kilátásba helyezte, hogy őt és a gyermekét is bántalmazni fogja – közölték.
Az uzsorásnak társa is volt, aki többször vett át pénzt a nőtől. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ közreműködésével november 4-én elfogták az egyik férfit, a lakásában és a nyaralójában kutatást tartottak, ahol a többi között fegyvert, lőszereket, arany ékszereket és pénzt foglaltak le.
A férfit szexuális erőszak bűntette és uzsora bűncselekmény gyanúja miatt hallgatták ki, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
Társa, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik – áll a közleményben.