Bűnügy
TEK-esek törték rá az ajtót a késsel fenyegető férfira

A szomszédok szerint két lakó veszett össze, ebből indult a konfliktus, ami aztán odáig fajult, hogy ki kellett hívni a rendőrséget. Mivel a férfi bezárkózott és késsel fenyegetőzött, állítólag kihívták a Terrorelhárítási Központot is. A helyieket mélységesen megdöbbentette az akció, egyelőre ők sem tudnak többet – jelentette először a portál.
Később hozzátették: a vita hevében az egyik férfi egy ételhordóval ráütött a másik kezére, akinek emiatt hámsérülései keletkeztek. Mivel a támadó bezárkózott a lakásába és késsel fenyegetőzött, ezért a kiérkező rendőrök biztonságosabbnak látták értesíteni a Terrorelhárítási Központot. Végül a TEK-esek betörték az ajtót és elfogták, majd kórházba szállították a férfit.