Bűnügy
Újra kocsikázni támadt kedve
Megint lopott egy verdát

Egy nagymányoki férfi tett feljelentést még szerdán ismeretlen tettes ellen, aki ellopta a háza udvarában leparkolt autóját. Mint elmondta, előző este állította le a kocsit, az utcai kaput becsukta, de nem zárta be. A slusszkulcsot a lezáratlan járműben hagyta. Reggel pedig észrevette, hogy nincs meg a jármű. A lopással 200 ezer forint kára keletkezett – közölte a rendőrség.
Bejelentést követően a bonyhádi rendőrök kezdték meg az adatgyűjtést. Az információk alapján egy fiatal páros vált gyanússá, akik korábban is követtek már el hasonló bűncselekményt. A 18 éves, szekszárdi lakcímmel rendelkező fiút elszámoltatták, a tolvaj pedig elismerte, hogy ő vitte el az autót. Az önjelölt sofőr átadta az indítókulcsot és megmutatta a kismányoki bekötőút közelében hátrahagyott autót, mivel az éjszakai furikázás során ott elakadtak.
A fiút a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvételének bűntette miatt. Szűkszavúan ugyan, de elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Idén márciusban, szintén Nagymányokról vitt el a fiatalember hasonló okból egy 700 ezer forint értékű autót. A feszegetésnek ellenálló garázsajtó alatt bebújva lopta ki a kocsit, az akkor még fiatalkorú szekszárdi fiú. Volt egy társa is, aki figyelőként segítette, majd vele együtt autózott. Tavasszal Bonyhád-Öreghegyen találták meg az egyenruhások a Nagymányokról ellopott kocsit.
Az ügyek vizsgálata – egy eljárásban – a Bonyhádi Rendőrkapitányságon folytatódik.