Bűnügy

Rendőröket veszélyeztetett menekülés közben

Az ügyészség kiemelte, hogy a férfi járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt vezette autóját

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el egy férfival szemben, aki kedden autójával a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, és több alkalommal szolgálati gépjárműnek ütközött Pest vármegyében egy autóúton – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.

Rendőröket veszélyeztetett menekülés közben
Képünk illusztráció
Fotó: police.hu

A közlemény szerint, amely nem említi, hogy hol történt az eset, a szolgálatban lévő rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak, ennek során hang- és fényjelzésekkel próbáltak megállítani egy férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva, esetenként óránkénti 200 kilométeres sebességgel hajtott.

A menekülő férfi előzés közben nekiütközött az egyik szolgálati járműnek, amely a leállósávba sodródott. Ezt követően az elkövető a másik rendőrautóval került egy vonalba, amelynek szintén nekikormányozta a gépkocsiját.

A rendőr, hogy elkerülje az ütközést, vészfékezett, így az üldözött sofőr az autójával a beton sávelválasztónak hajtott, ennek következtében a jármű bal első kereke kiszakadt.

A leállósávban az egyik rendőrkocsi a férfi autója mellett megállt, és a rendőr a szolgálati fegyvert elővéve felszólította a férfit, hogy szálljon ki a járművéből. Ő ennek nem tett eleget, így kihúzták az autójából.

A gyanúsított ekkor sem mutatott együttműködést, azt kiabálta a rendőröknek, hogy megdöglenek – írták.

Az ügyészség kiemelte, hogy a férfi járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt vezette autóját.

Az ügyészség a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette, rongálás és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntette miatt – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink