Bűnügy
Milliárdos átverés után Németországban fogták el az itthon körözött dán csalót
Összesen több mint egymilliárd forint kárt okozott áldozatainak

A dán férfi azt a szervezetet vezette, amely több dán gazdasági társaság nevében, magyar közreműködéssel, internetes honlapokon keresztül önkéntes carbon creditet forgalmazott. A belépő tagokat a befektetett összeg visszaadásával és jelentős hozam ígéretével ejtették tévedésbe. A több mint hatszáz magyar sértett regisztrációt követően utalással vagy készpénz átadásával „fektetett be”, haszonszerzés reményében.
További tagok beszervezésével a „cég” jutalékok és ajándékok megszerzésével hitegette befektetőit. A bináris rendszer a carbon creditekre épült, amelynek kereskedelmére a dán cégek nem rendelkeztek engedéllyel és az üzemeltetéshez szükséges feltételekkel.
A dán férfit a hatóságok az európai elfogatóparancs alapján Németországban fogták el. A régóta keresett elkövetőt csütörtökön a NEBEK Interpol Magyar Nemzeti Iroda a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályának segítségével hazaszállította, és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadta a nyomozóknak. A rendőrök előállították a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.