Bűnügy
Hét ember ellen emeltek vádat drogkereskedelem miatt Heves vármegyében
A vádhatóság – bűnösségük beismerése esetén – a házastársakkal szemben tíz-tíz év fegyházbüntetés, míg a többiekkel szemben egy-öt év szabadságvesztés kiszabását kérte

Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a tevékenységet irányító házaspár 2020-ban, egészen 2021 májusi őrizetbe vételükig többek közreműködésével etil-hexedron-tartalmú szert árult hevesi házukban, valamint Erdőtelken. A szer 2021 előtt új pszichoaktív anyagnak, később kábítószernek minősült. Vásárlóik között akadt olyan fiatal, aki még nem töltötte be a 18. életévét. A drogot jellemzően a férj vette meg a városban és a szomszéd vármegyében.
A szert a házaspár előbb otthonában kiadagolta, majd folyamatosan értékesítette. Ebben segítségükre volt további három vádlott, akik távollétükben helyettesítették őket, illetve állandóan figyelték a ház környékét, hogy elejét vegyék az esetleges lebukásnak.
A szóvivő jelezte: a főügyészség bűnszövetségben, részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a bűnszövetség tagjait.
A vádhatóság – bűnösségük beismerése esetén – a házastársakkal szemben tíz-tíz év fegyházbüntetés, míg a többiekkel szemben egy-öt év szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól – tette hozzá Konkoly Thege László.