Bűnügy
Az olasz maffiának dolgozhatott egy magyar ügyvédnő

A lap beszámolója szerint Sz. E.-t januárban vették őrizetbe. Ekkor az olasz hatóságok már hosszú idő óta nyomoztak titokban a calabriai maffia ügyében, így került a látókörükbe a pesti ügyvédnő és az irodája: ide jegyeztek be ugyanis négy, a N'dranghetához köthető, gyanús olasz céget is az olasz ügyészség szerint.
Korábban a Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy az ügyvédnő már átadási letartóztatásban vár sorsára, amelyről 2023. augusztus 10-én dönthetnek.
A Bors úgy tudja, az ügyvédnő Olaszországban akár életfogytiglani börtönt is kaphat, bár az nem tisztázott, pontosan mi lehetett a szerepe, és mennyire volt tudatában annak, hogy kikkel dolgozik együtt.