Bűnügy
Felfüggesztett börtönre ítéltek egy határzárat megrongáló szír férfit Szegeden
A Szegedi Járásbíróság a váddal egyezően megállapította a férfi bűnösségét

Saághy Flóra közölte, az ügyészség a vádlottat társtettességben elkövetett határzár megrongálásának bűntette miatt állította bíróság elé.
A vádfeljegyzés szerint a vádlott és ismeretlen kilétű társa múlt szerdán hajnali két óra körül mászott át létrával a szerb–magyar határon felállított kerítésen. Ezután egy erővágóval levágtak két fémbilincset a kamerarendszerről, majd annak fővezetékét is megkísérelték átvágni, azonban egy közeledő járőr miatt ezzel felhagytak. Kis idő elteltével újra visszatértek, ekkor a vezeték rongálása közben elfogta a vádlottat a rendőrség, míg társának sikerült Szerbiába visszamenekülnie.
A Szegedi Járásbíróság a váddal egyezően megállapította a férfi bűnösségét, egy év két hónap – két évre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta, és két évre kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet jogerős – közölte a helyettes szóvivő.