Bűnügy

A rendőr előtt szippantotta fel a drogot a díler

Filmbe illő, kettős rajtaütés helyszíne volt egy prügyi családi ház, illetve egy közelében parkoló autó március 31-én, de a nyomozók odáig vezető útja sem volt mindennapi – írja a police.hu két díler elfogása kapcsán.

A rendőr előtt szippantotta fel a drogot a díler
Egy családi házra és egy autóra csaptak le a rendőrök Prügyön
Fotó: MH/police.hu

„Fél évvel ezelőtt több névtelen bejelentést is kaptunk arról, hogy valaki kristályt árul a Szerencsi járásban, és megkértük a körzeti megbízottakat, hogy járjanak utána a híresztelésnek. Hamarosan két kolléga is visszajelzett, hogy több forrásuk megerősítette a hírt, de konkrétummal nem szolgáltak” – magyarázta Molnár Péter főtörzsőrmester, a Taktaharkányi Rendőrőrs vizsgálója a police.hu-nak.

Mindenről még nem beszélhet, mivel az eljárás nem zárult le, de azt elárulta, hogy egy másik rendőri szervvel együttműködésben sikerült azonosítani a drog származási helyét, és arra vonatkozóan is kaptak információt, hogy egy prügyi férfit kell keresniük.

„Miután erről értesültünk, két szolgálati járművel készültünk az akcióra. Az egyikben ültem egy nyomozó kollégával, a másikban pedig egy járőr és egy körzeti megbízott. Mi ketten bementünk a házba, a két egyenruhás pedig a közelben intézkedett: feltartottak és ellenőriztek egy épp indulni készülő kocsit. A sofőrön kívül ketten ültek benne: a tiszalúci P. Zsolt és a hajléktalan Sz. Roland” – idézte fel, azzal folytatva, hogy a kocsi hátsó ülésén, Sz. Roland mellett 32 gramm fehér por volt fele-fele arányban kiporciózva két zacskóban. Erről a későbbi spektroszkópos vizsgálat kimutatta, hogy 3-CMC, ami január 1-jétől kábítószernek minősül.

P. Zsolt és Sz. Roland kihallgatásukon elismerték, hogy a két zacskó kristály az ő tulajdonuk. Sz. Roland azt is hozzátette, hogy a drogot Tiszalúcon vásárolta P. Zsolttól előző nap.

A már említett családi házat is átvizsgálták.

„Az ingatlanban sajátos kép fogadott – jegyezte meg a főtörzsőrmester. – Abban a pillanatban, ahogy betoppantunk a nappaliba, a kanapén ülő ifj. H. Ferenc (32) épp fehér port szívott az orrába egy kistányérról egy összetekert ötszázassal. A házban, illetve a férfi biztonsági ajtóval védett szobájában további 32 gramm 3-CMC-t találtunk, valamint mérleget, simítózáras tasakokat és 2,8 millió forintot. Mivel a jelen lévő id. H. Ferenc (50) azt állította, hogy ott minden drog az ő tulajdona, birtoklás miatt vele szemben is eljárást indítottunk” – tette hozzá.

P. Zsoltot ismerik a borsodi rendőrök. Három kábítószerügyben hallgatták meg az elmúlt három évben, és ezúttal is tagadta, hogy droggal kereskedett volna. Csak a birtoklást ismerte el, akárcsak Sz. Roland és id. H. Ferenc.

„Még a bizonyítási szakaszban vagyunk, de a gyanú szerint a drogot ifj. H. Ferenc szerezte, és az is bizonyos, hogy az apa csak a fiát próbálja védeni” – tette hozzá Molnár Péter, akinek ez volt az első olyan intézkedése, amelynek során a szeme előtt fogyasztott drogot a kábítószer-kereskedéssel gyanúsított személy.

P. Zsolttal és ifj. H. Ferenccel szemben kábítószer-kereskedelem, Sz. Roland és id. H. Ferenc esetében pedig kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást a Taktaharkányi Rendőrőrs, szabadlábon védekeznek.

Kapcsolódó írásaink