Bűnügy
Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak egy Fejér vármegyei apát és fiát

A police.hu-n közzétett közlemény szerint kedden, összehangolt akció keretében csaptak le Nagykarácsonyban a párosra, akiket őrizetbe vettek és kihallgattak.
Otthonukban bizonyítékokat, több millió forint készpénzt és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le.
A gyanúsítottak januárban, Pusztaszabolcson leszólítottak két, fedél nélkül élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyt, és rábírták őket arra, hogy jó fizetés, valamint szállás és ellátás fejében nagykarácsonyi házukhoz költözzenek és náluk dolgozzanak. A nőt és a férfit egy ablaktalan melléképületben szállásolták el, sanyarú körülményeket biztosítottak nekik, és takarításra kötelezték őket, miközben a munkáért cserébe a korábban megígért fizetés helyett jóval kisebb összeget adtak.
Februárban ugyanilyen módszerrel szerveztek be további három személyt, és kényszerítették őket arra, hogy nekik dolgozzanak.
A sértetteknek emberhez méltatlan, fűtés és vízvezeték nélküli, zsúfolt szállást biztosítottak, ám egyikőjüknek idővel sikerült megszöknie sanyargatóitól.