Bűnügy

Megpróbálta kilőni szomszédasszonyát

A 79 éves férfit előállították és kihallgatták az esettel kapcsolatban

Gyomlálás közben támadta meg 77 éves szomszédját egy 79 éves apostagi férfi, méghozzá úgy, hogy légpuskával karon lőtte. A rendőrök súlyos testi sértés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt hallgatták ki - írta meg a police.hu.

Nem mindennapi esetről kaptak hírt a kunszentmiklósi rendőrök 2023. április 18-án délután. Egy 77 éves apostagi asszonyt ugyanis lőtt sérülésekkel szállítottak kórházba. Az idős nőnek egy légpuskából származó lőszer fúródott a karjába, melyet operáció útján tudtak csak eltávolítani az orvosok – írta meg a police.hu.

A nyomozók hamar kiderítették, hogy a sértettet szomszédja támadta meg, miközben az utcán gyomlált. A 79 éves férfit előállították és kihallgatták az esettel kapcsolatban. Elmondása szerint szomszédasszonyával évek óta rossz viszonyt ápolnak, nem beszélnek egymással, és az élettársával is volt konfliktusa a nőnek, ezért úgy döntött, hogy ekképpen védi meg kedvesét. A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsított lakásán és a légpuska mellett egy pisztolyt is találtak, valamint közel 300 lőszert. Ezeket engedély nélkül tartotta magánál a gyanúsított, így lefoglalták. A férfinak a súlyos testi sértés mellett lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is felelnie kell.

Kapcsolódó írásaink