Bűnügy
Hálapénzt fogadott el egy debreceni orvos, öt évet kaphat érte
A vádlott olyan egészségügyi ellátásért fogadott el jogtalan előnyt, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozott

A vádirat szerint a bíróság elé álló szakorvosnak „egy egészségügyi szervezeti egység orvosai és szakdolgozói tevékenységének irányítása, ellenőrzése, a betegek napi gyógykezelésének elrendelése, műtéti időpontok beosztása, zárójelentések kiállítása” volt a feladata a betegellátás mellett. A szakorvos összesen négy alkalommal vett át különböző összegű készpénzt és egyéb ajándéktárgyat három betegtől és egy beteg hozzátartozójától – írja az index.hu.
A vádlott olyan egészségügyi ellátásért – műtéti előjegyzés, vizsgálat elvégzése – fogadott el jogtalan előnyt, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozott. Egy alkalommal az egyik betegtől borítékban átvett készpénzből ötezer forintot adott át az asszisztensének, aki azt elfogadta, így most neki is vádlottként kell megjelennie a bíróságon.
A vádirat szerint mindketten megszegték az egészségügyi törvény, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Etikai Kódexének vonatkozó előírásait.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az elsőrendű vádlottal szemben öt év börtönbüntetést, míg a másodrendű vádlottal szemben egy év börtönbüntetést – háromévi próbaidőre felfüggesztve – indítványozott, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesznek, és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról – olvasható az index.hu internetes portálon.
Ezenfelül az ügyészség mindkettejükre pénzbüntetés kiszabását is indítványozta, a szakorvost emellett öt évre eltiltatná a közügyektől és három évre az orvosi foglalkozás gyakorlásától.