Bűnügy

Intézkedés során harapta meg a rendőrt egy férfi

Az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatását

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, súlyos testi sértés és ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat egy 28 éves férfi ellen, aki megharapta az egyik intézkedő rendőr ujját – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.

Intézkedés során harapta meg a rendőrt egy férfi
Képünk illusztráció
Fotó: Police.hu

A vádirat szerint 2022 szeptemberében egy fiatal férfi súlyos fokban ittas állapotban ügyintézés céljából jelent meg egy Hajdú-Bihar vármegyei bankban, ahová autóval érkezett. A rendőrök lakossági bejelentés alapján megjelentek a helyszínen, ahol figyelték a személyautót, majd látták, ahogy a férfi beszáll a járműbe és elindul.

A járőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva próbálták megállítani a férfit, aki kitért a szolgálati autó elől és megközelítőleg egy kilométeren át menekülve hazáig hajtott.

A férfi a lakóhelye előtt állt meg, majd befutott az ingatlanba és bezárkózott a nappaliba. A rendőrök többször felszólították, hogy vesse alá magát az intézkedésnek, amelynek nem tett eleget, végül ellenszegülésének megtörése érdekében testi kényszert és bilincset alkalmaztak vele szemben. A férfi továbbra is ellenállt, és eközben megharapta az egyik rendőr ujját, azon nyílt sebbel járó, nyolc napon túl gyógyuló – törésében megnyilvánuló – súlyos sérülést okozott.

Az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatását.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt többször büntetett, jelenleg is letartóztatásban lévő férfit a bíróság halmazati büntetésül ítélje börtönbüntetésre, közügyektől és járművezetéstől eltiltásra, valamint rendelje el a korábban kiszabott próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását.

Kapcsolódó írásaink