Bűnügy
„El sem akartam hinni”
Megszólalt a paksi holttestet darabokban megtaláló férfi
A hátborzongató maradványokra Paks külterületén bukkantak rá: a holttest ugyanis három darabban, egymástól bizonyos távolságra helyezkedett el – írta meg a Ripost.
„A koponyacsont, a törzs és az alsó végtagok egymástól elkülönülve kerültek megtalálásra. A holttest tekintetében fogstátusz megállapítására nem volt lehetőség, mivel az alsó állkapocs hiányzott. A koponyacsont felső állkapocs részében szintén nem voltak láthatóak fogak” – közölte a rendőrség.
A Ripost megtalálta a férfit, aki felfedezte a testet. Dóczi István a lapnak elmondta: csupán a házától nem messze sétált egy jól ismert útvonalon, amikor belebotlott a holttestbe:
„Erre lakom, szoktam sétálni ebbe az irányba. A lakásomtól olyan 800 méterre jártam, amikor rátaláltam. Az út mellett körülbelül 80 méterre hevert” – mondta a Ripostnak a férfi, aki először el sem akarta hinni, amit látott:
„Először az alsótestet találtam meg, és akkor nem is hittem a szememnek, azt hittem, hogy egy bolti próbababa. Aztán előre sétáltam úgy másfél métert, és ott feküdt a felsőteste, hassal a földön. Láttam a fekete cipőt a lábon, a ruháját is” – idézte fel a rémisztő emlékeket. Elmondta, hogy amikor rájött, mit talált, azonnal hazasietett, mivel nem volt nála mobiltelefon. Otthon azonnal értesítette a hatóságokat. Mint mondja, megrázták a történtek. „Nagyon kivagyok már, még mindig szörnyű ebbe az egészbe belegondolni. Hiszen valakinek a gyereke, testvére, barátja, szomszédja, szerette az az ember” – ingatta a fejét. Hozzátette, hogy úgy véli, november környékén kerülhetett oda a test:
„Pár hónapja, november-december környékén jártam erre utoljára, és akkor még nem volt itt. Emellett ez Paks külterülete, sokan futnak, motoroznak erre, sőt még egy hajtóvadászat is volt, sok vadásszal. Lehetetlen, hogy ne látták volna meg” – összegezte.
A Teolnak a rendőrség idő közben azt is elmondta: nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat, arra gyanakszanak, hogy a testet állatok hordhatták szét.
„A testrészekre – amelyek fél éve lehettek a helyszínen – három helyen, ám egymástól legfeljebb ötvenméteres távolságra bukkantak. A testrészeket feltehetően állatok hordták szét” – közölte Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve, hogy a személyazonosságát, bár sejtéseik vannak, egyelőre nem tudták megállapítani, azt majd a DNS-teszt után tudják meghatározni. István azonban furcsállja, hogy a testnek pont az azonosításhoz szükséges részeit nem találták meg:
„Az állkapcsa nincs meg, ami furcsa, hiszen az fontos nyom az azonosításhoz. De akármi is történt, az a fontos, hogy kiderüljön, hogy ki volt, és rendes végtisztességet kapjon. Nekem ez a legfontosabb” – szögezte le.