Bűnügy
Késsel, jégkoronggal bántalmazta volt élettársát
A bántalmazás következtében a nő nyolc napon belül gyógyuló szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett

A vádirat szerint a vádlott 2021. január közepén pénztartozása megadására hivatkozva miskolci lakására hívta volt élettársát – derül ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből. Ahogy a nő megérkezett, minden előzmény nélkül a nyakát az ágykeretnek nyomva két kézzel fojtogatni kezdte. A sértett menekülni akart, de a vádlott bezárta a bejárati ajtót, és ismét fojtogatni kezdte, testszerte megrúgta, ütlegelte. Amikor a nő földre került, egy két centiméter hosszúságú pengével ellátott, nyéllel rendelkező eszközzel a lapockáján, derekánál, hátán és felkarján négy esetben megszúrta. Cselekményét befejezve a sértettet ruházatánál fogva kirángatta a lakásból.
A bántalmazás következtében a nő nyolc napon belül gyógyuló szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett el.
2021. május elején az éjszakai órákban a vádlott Miskolc belvárosában találkozott volt élettársával, azonnal trágár módon szidalmazni kezdte, megrúgta, többször felé ütött, a nő próbált védekezni, ekkor a vádlott egy zokniba csavart jégkorongot dobott a sértettnek, majd egy kilenc centiméter pengehosszúságú késsel többször felé szúrt, majd újból megrúgta. A cselekménynek a buszmegállóban várakozó személyek vetettek véget, akik elkergették a vádlottat.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett el, azonban a vádlott cselekménye nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult és arra alkalmas volt.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.