Bűnügy
Rendőrt fenyegetett, felfüggesztettet kapott

A rendőrök január 21-én egy nyírségi település egyik ingatlanjában intézkedtek egy nővel szemben, aki a szabálysértési bírság meg nem fizetése helyébe lépő elzárást nem töltötte le.
Az intézkedés során az eljárás alá vont nő édesapja is a házban tartózkodott, aki az egyik, általa korábbról ismert rendőrrel kiabálni kezdett, azt kifogásolva, hogy milyen alapon ment be a házba, majd távozásra szólította fel. A rendőr közölte a férfival is az intézkedésük okát, egyúttal felszólította a férfit a cselekményének abbahagyására.
A férfi ennek nem tett eleget, a rendőrt továbbra is folyamatosan, indulatosan kiabálva, őt sértegetve távozásra szólította fel, miközben megszurkálásával, torkának elvágásával, megölésével, fejének szétverésével fenyegette. A férfi az újbudai rendőrgyilkosságra utalva azt is mondta, ha a rendőr nem hagyja el az ingatlant, akkor „másik rendőrgyilkosság lesz”.
A férfit a rendőrök előállították a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségre, ahol őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
A regionális nyomozó ügyészség a férfit gyorsított eljárásban a Nyírbátori Járásbíróság elé állította, ahol a bíróság jogerősen egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette – áll az ügyészségi közleményben.