Bűnügy
Negyed évszázadig volt a halálsoron ártatlanul
Két évvel szabadulása után agyonlőtték

Még nincs két éve annak, hogy végre szabadulhatott a börtönből az ártatlanul halálra ítélt amerikai férfi, már véget is ért az élete – írja a szeretlekmagyarorszag.hu az UNILAD cikke alapján.
Christopher Williams 29 éves korában került rács mögé, miután hat ember megölésével gyanúsították meg, végül négy esetben felmentették, kettőben viszont bűnösnek találták, és kivégzésre ítélték. Kiemelték, a Philadelphia Inquirer nevű lap szerint a férfi ügye egy kártyavárra épült, amelyben hamis tanúskodás és rengeteg fel nem tárt bizonyíték is szerepet játszott.
Williams végül 61 éves koráig ült börtönben, 25 évig halálsoron volt. Megjegyezték, szabadulása óta asztalosként dolgozott, emellett pedig kiállt olyan rabok mellett, akikről azt gondolta, hogy hozzá hasonlóan tévesen ítélték el őket.
A 62 éves férfit fejbe lőtték, amikor kiszállt egy autóból egy temetőben. Éppen egy volt elítélt temetésén vett részt, amikor megölték.
A lövés után kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta, fél órával később halottnak nyilvánították. Williams-nek mindössze 22 hónap jutott az életből a szabadulása után – olvasható a portálon.