Bűnügy

Fogházba kerül a veronai buszbalesetet okozó magyar sofőr

A terhelt magyar állampolgár, ezért a bíróság jelen eljárásában az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényben írtak szerint járt el

A Fővárosi Törvényszék az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény szerint döntött a magyar állampolgár olaszországi elítélésének úgynevezett megfeleltetéséről – áll a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében.

Fogházba kerül a veronai buszbalesetet okozó magyar sofőr
Sokkolta a hazai közvéleményt a tizennyolc halálos áldozatot követelő, 2017-es veronai buszbaleset
Fotó: AFP/Polizia di Stato

Az eljárás előzménye, hogy a férfit a Veronai Bíróság 2020. június 19-én, majd a Velencei Fellebbviteli Bíróság 2021. november 26-án kelt és 2022. január 11-től jogerős ítéletével az olasz törvény szerinti közúti emberölés bűncselekménye miatt 6 év szabadságvesztésre ítélte – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Sajtóközleményükben hozzátették, az olasz ítélet szerint a terhelt 2017. január 20-án 23 óra 40 perckor egy autóbuszt vezetett 55 személlyel a fedélzetén. A gépjármű az A4-es (Milánó–Velence) autósztrádán haladt, amikor a sofőr a volán mögött elaludva elveszítette uralmát a busz felett, amelynek okán a jármű súlyos balesetet szenvedett. A baleset következtében 17-en életüket vesztették, sokan pedig súlyosan megsérültek. Az olasz döntés értelmében a sofőr „gondatlanságból, hanyagságból, tapasztalatlanságból és a közúti közlekedésről szóló jogszabályok megsértéséből álló bűnt követett el” – írták.

Kiemelték, a terhelt magyar állampolgár, ezért a bíróság jelen eljárásában az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényben írtak szerint járt el.

A mai ülésen a Fővárosi Főügyészség képviselője a jogerős tagállami ítélet figyelembevételét és megfeleltetését, valamint a büntetés végrehajtásának átvételét indítványozta. A terhelt és védője az ügyészi indítvány teljesítését nem ellenezte.

A bíróság a külföldi ítélet megfeleltetése során az elkövetésekor hatályos büntető törvényt alkalmazva megállapította, hogy a terhelt a cselekményét halálos tömegszerencsétlenséget okozva követte el: magatartásával megvalósította a magyar Büntető Törvénykönyv szerinti 1 rendbeli halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset okozásának vétségét, amelynek büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Mindezek alapján az olasz bíróság által kiszabott 6 év tartamú szabadságvesztést a Fővárosi Törvényszék a magyar joggal összeegyeztethetőnek ítélte, és megállapította, hogy az 6 év fogházbüntetésnek felel meg. A bíróság rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátásról, a fogvatartásban töltött idő beszámításáról, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költségről is.

A végzés végleges.

Kapcsolódó írásaink