Bűnügy
Lengyel–ukrán embercsempész-hálózatot számoltak fel

Egy nemzetközi embercsempész-hálózatot számoltak fel az Europol közreműködésével a fehérorosz hatóságok. December 7-én hatvan embert vettek őrizetbe, közülük harminckilencet Lengyelországban – közölte a BelTA. A belarusz Állami Határbizottság jelentése szerint a szervezett bűnözői csoport tavaly ősz óta működött, és döntően Irakból szállított migránsokat Fehéroroszországba, majd Lengyelországon keresztül a németekhez és az Egyesült Királyságba. A nyomozás adatai szerint durván egy év alatt 16 millió eurót kerestek.
A csoport tagjai internetes fórumokon és közösségi oldalakon toboroztak sofőröket, akiknek többsége ukrán állampolgár volt. A transzportok jelentős részét egy lengyel taxitársaság tulajdonosa szervezte: ő biztosította a gépkocsikat és ezáltal az álcát is.
„Az ilyen nemzetközi bűnözői csoportok jelenléte Lengyelország területén bizonyítja a Fehéroroszországnak a migrációs folyamatokban való részvételével kapcsolatos vádak megalapozatlanságát. Egyúttal megerősíti a lengyel hatóságok felelősségét” – közölte a határbizottság Varsó korábbi kijelentéseire válaszul, amelyek szerint Minszk és Moszkva az EU destabilizációja érdekében különjáratokkal szállítja az illegális bevándorlókat a Közel-Keletről a lengyel határra.