Bulvár
Teljesen összetört Bruce Willis felesége
Válság

Egyre problémásabbak a mindennapok Bruce Willis gyógyíthatatlan betegsége miatt. A sztár felesége őszintén beszélt a nehézségekről. Emma Heming elárulta, hogy 100%-ig biztos volt benne, hogy el fog válni Bruce Willistől – írja a Bors.
Emma úgy fogalmazott, hogy mielőtt még kiderült volna a színész betegsége, értékeik már nem látszottak egyezni, és emiatt teljesen összezavarodott. Bruce Willis állapota ekkor még nem volt ismert, de viselkedése fokozatosan megváltozott, amit a feleség sokáig házassági problémáknak tulajdonított. „Csak bosszankodtam rajta. Nem értettem, mi történik, és miről beszélgetünk” – vallotta be. A gondokat végül a frontotemporális demencia magyarázta, amelyet 2022-ben diagnosztizáltak a színésznél.
Emma elmondta, hogy férje akkoriban már nem volt tudatában annak, mi történik vele, és hozzátette: Nem hiszem, hogy felfogta, és ezért hálás vagyok.
A nyilatkozatából kiderült, hogy a válás gondolata komolyan felmerült benne, ám végül a betegség felismerése mindent átértékelt. Azóta családként próbálnak együtt megbirkózni a helyzettel. Emma nyílt szavai jól mutatják, milyen hatással van a demencia nemcsak a betegek, hanem a hozzátartozók életére is.
Korábban is fel lehetett volna ismerni Bruce Willis betegségét?
Új jelek utalhatnak a demencia kialakulására kutatók szerint. A viselekedés megváltozása mellett az étkezési szokások drasztikus megváltozása is a frontotemporális demencia jele lehet, az egyik betegségé, amivel a nyilvánosság elől visszavonult Bruce Willis is küzd.
A demencia eluralkodására utaló jelek:
- ragaszkodni kezdenek egy bizonyos ételhez, és azon kívül mást nem hajlandók megenni;
- előfordulhat, hogy egy-két ételhez való ragaszkodásuk mellett tárgyak megevésével is próbálkoznak;
- és az is a betegsére utaló jel lehet, hogy más tányérjáról csenik el az ételt.