Bulvár

Károly király kertészei hivatalos panaszt tettek az uralkodó ellen

Egyre nagyobb a feszültség a királyi birtokon

Három év alatt szinte teljesen lecserélődött a kertészcsapat. Károly király személyesen felügyeli minden virág és bokor sorsát a Highgrove birtokon - lehet, hogy pont ez a baj?

Károly király kertészei hivatalos panaszt tettek az uralkodó ellen
Minden rákdiagnózis ijesztő - mondta III. Károly király szerdán a rákbetegséggel foglalkozó jótékonysági szervezetek munkatársainak
Fotó: AFP/Pool/Yui Mok

A gloucestershire-i Highgrove birtok hosszú évek óta Károly király kedvence, ám mostanra komoly belső konfliktusok alakultak ki az uralkodó és a kert fenntartásáért felelős személyzet között. A 15 hektáros területet gondozó csapatból az elmúlt három évben tizenegy fő – köztük a főkertész és helyettese – felmondott. Egyre több panasz érkezett az alacsony bérek miatt, Károly király kertészei túlterheltek, és a uralkodó mindent kontrolláló hozzáállása is nehezíti a mindennapjaikat.

A Sunday Times szerint a rossz körülmények mellett Károly király rendszeresen piros tintával írt kritikákat küldött a személyzetnek. Ez is hozzájárult az elégedetlenségükhöz, az üzeneteket ugyanis sokan megalázóak találták, elment a kedvük a munkától -írja a life.hu.

Károly király kertészei hivatalos panaszt adtak be

Egy 2023 végén beadott hivatalos panasz szerint a csapat létszáma és felszereltsége messze nem kielégítő a királyi elvárások teljesítéséhez. Az egyik dolgozó azt állította: „A király igényeit nem lehet figyelmen kívül hagyni, de ha szólni merünk, azonnal leteremtenek.” A beadványban szerepel az is, hogy egyes dolgozók sérüléseket szenvedtek a túlzott fizikai megterhelés miatt.

A panaszban konkrétan megnevezték a birtokot irányító Constantine Innemee ügyvezetőt is, aki állítólag durván rendre utasította az egyik kertészt, amikor az jelezte, hogy a király magnóliáihoz külön szakemberre lenne szükség.

Az ügy kivizsgálására a kerteket üzemeltető King's Foundation külső szakértőket kért fel. A jelentésük megerősítette, hogy a munkavállalók valóban kevesen vannak, és a fizetések újragondolását is javasolták, ugyanakkor Innemee vezetői stílusát illetően nem találtak szabálytalanságot.

A Highgrove birtok Károly király egyik szívügye: a kertet maga tervezte és alakítgatja 1980 óta. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: „Imádom az esti sétákat a kertben, ilyenkor gyomlálok, metszegetek, megfigyelem a növényeket. Sokan azt hiszik, csak sétálgatok, de valójában minden részletet figyelemmel kísérek.”

Károly király kedvenc kertje a birtok ikonikus látványossága lett az évek alatt, évente több tízezer látogatót fogad, és szépen hoz a konyhára a királyi családnak.

Kapcsolódó írásaink