Bulvár

Sallai Nóráért imádkozik kolléganője

A színésznő ismét kórházban van

Madár Vera is az újságokból értesült arról, hogy a súlyos autóbalesetet szenvedett színésznő ismét kórházba került. Sallai Nóra kezelése az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytatódik – írja a Bors.

Sallai Nóráért imádkozik kolléganője
Sallai Nóra kezelése ismét kórházban folytatódik
Fotó: TV2

Lapinformációk szerint Sallai Nóra nemrég visszatért a Budakeszin működő Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe, gyógyulása ugyanis egy olyan szakaszához érkezett, hogy ismét komolyabb és alaposabb orvosi felügyeletre van szüksége, mint eddig.

A Jóban Rosszban színésznőjének élete egy szeptemberi pénteken változott meg gyökeresen. Egy születésnapi rendezvényről tartott hazafelé a kisfiával, Bendével, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett Alsónémediben. Az ötéves Bende néhány nappal később életét vesztette, a 44 éves színésznő pedig hetekig válságos állapotban feküdt az intenzív osztályon, miközben az orvosok az életben maradásáért küzdöttek. Állapota csak lassan kezdett javulni. Először lekerülhetett a gépekről, magához tért, elkezdett mozogni, kommunikálni a környezetével, majd beszélni is, így nem sokkal később megtudta, mi is történt vele azon a borzalmas péntek este.

Sallai Nóra tavaly októberben átkerült az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe, a karácsonyt pedig már otthon, szerettei körében tölthette. A teljes felépülésig azonban még hosszú út vár rá.

Madár Veronika hosszú évekig együtt játszott vele a Jóban Rosszban című sorozatban. Elmondta, hogy bár a friss hírekről ő is csak az újságból értesült, minden nap elmond egy imát Sallai Nóra gyógyulása érdekében.

„Most nagyhét van, a húsvéti időszak legintenzívebb időszaka. Ilyenkor minden ima, minden fohász háromszoros erővel hat, mint egyébként. Én mindenkit arra buzdítok, hogy imádkozzunk érte. Egyebet egyelőre én sem tehetek.”

Kapcsolódó írásaink