Bulvár
Ez a királyi családtag 135 milliót költött el ruhákra

A brit királyi család mindig is féltette a pénzügyeit, de Harry herceg memoárjából, illetve a netflixes sorozatból tágabb képet kaphattunk arról, hogyan kell elképzelnünk a királyi családban való életet, ahogy korábban nem egy alkalmazott nyilatkozott már ebben a témában. Arra viszont kevés rálátásunk volt eddig, mennyi pénzt költenek például egyes királyi családtagok ruházkodásra.
Úgy tudni, a királyi család arra sarkallja az alkalmazottakat, hogy a lehető legkedvezőbb áron szerezzenek meg számukra bizonyos szolgáltatásokat, illetve az utolsó pillanatig húzzák a számlák kifizetését. A dolgozóktól engedelmességet várnak el, a palota egyik korábbi beosztottjának állítása szerint pedig meglehet, hogy „a királyi családnak nincs mindig igaza, de soha nem is téved”.
Ragaszkodnak a részletekre való odafigyeléshez, amelynek részét képezi az is, hogy az alkalmazottaknak tisztában kell lenniük a királyi család tagjainak szokásaival.
Kamilla királynéval kapcsolatban például arra kell ügyelniük az alkalmazottaknak, hogy mivel szeret dohányozni, minden helyiségben legyen cigaretta egy ezüst tartóban. Sőt, figyelniük kell, hogy a gyufásdoboz is kéznél legyen, csakis kizárólag függőleges helyzetben, és az egyik gyufaszálat félig ki kell húzniuk, hogy akkor is elérje a királyné, amikor épp sötét van a szobában, így nem kell villanyt kapcsolnia.
A komornyikoknak mindemellett meg kell tanulniuk, hogyan kell bekötni a királyi család tagjainak a cipőfűzőjét, mivel azok az adott lábbelitől függően, meghatározott módon, keresztben vagy egyenesen köthetőek csak be. Sőt, figyelniük kell arra, hogy a cipő levétele után a fűzőket kiszedjék, majd kivasalják.
Az öltöztetőknek több évre visszamenőleg listát kell vezetniük, hogy ki, mikor, hol, milyen ruhában tűnt fel, így elkerülve, hogy esetleg egymás után kétszer ugyanazt az öltözéket viselje valaki.
A Daily Mail a királyi család életstílusához köthető piszkos anyagiakról is beszámolt.
Anna hercegnő egy 160 ezer fontot, azaz kb. 73,2 millió forintot érő Bentley-vel autókázik. Ennek költsége havi háromezer fontra, vagyis 1,3 millió forintra jön ki, ami egy engedményes ár, mivel ezer fontot elengedtek belőle. A hercegnőről érdemes tudni, hogy nem szereti, ha fuvarozzák egyik helyről a másikra, imád vezetni, és még a férjének sem hagyja, hogy ő üljön a volánnál.
De mégsem ő szeret a legjobban költekezni.
III. Károly öltönyei – amelyekből kb. 80 db van a birtokában – egyenként több mint ötezer fontba (azaz 2,2 millió forintba kerülnek), míg a kézzel készült ingei darabonként ezer fontot érnek, és összesen kétszáz darab lóg belőlük a szekrényben. Ebből kiderül, hogy csak a király öltönyeire és ingeire összesen minimum 200 millió forintot költöttek.
A nyakkendőgyűjteménye még ennél is nagyobb, több mint ötszáz van a tulajdonában, bár az nem derült ki, ezek mennyibe kerültek. Sőt, van egy katona, akinek az a feladata, hogy minden nap kifényesítse III. Károly cipőjét – ötven pár lábbelije van, amelyek egyenként több mint kétezer fontba, 915 ezer forintba kerülhettek, és a Lobb of St James’s készíti őket.
A királynak még az alsóneműje is selyemből van, amit mindig kézzel mos ki egy szobalány, mivel sem az általa, sem a Kamilla királyné által viselt ruhákat nem szabad mosógépbe rakni.