Bulvár

Meghan leadta az első lövéseket

A sussexi hercegné egyértelmű üzenetet küldött a királyi családnak

Meghan Markle névváltoztatása egyértelmű „figyelmeztető lövés” a királyi család irányába – írja a Mirror.

Meghan leadta az első lövéseket
A hercegné sorozatában a kritikusok és a nézők egy része szerint is túl sok a cukormáz
Fotó: NorthFoto

A hercegné sorozata nemrég debütált a Netflixen, az osztatlan siker azonban eddig, úgy fest, elmarad majd, hiszen a kritikusok és a nézők egy része szerint is túl sok a cukormáz. Ennél azonban volt Meghannek egy érdekesebb húzása, hiszen a sorozat premieréjevel nagyjából egy időben Meghan bejelentette, hogy saját nevét is megváltoztatta.

Meghan ugyanis saját sorozatának egy epizódjában javította ki Mindy Kaling barátnőjét, hogy ő már nem Meghan, hanem Sussex. Ezt követően már egy későbbi interjú alkalmával már a műsor házigazdája is ezen a néven hivatkozott rá.

Ez a szakértők szerint egyértelmű üzenet a királyi család felé, hogy nem foszthatják meg őket a címüktől.

Annál is inkább, mert a BBC királyi család szakértője szerint Meghan kijavíthatta volna barátnőjét a kamerákon kívül is, azonban szándékosan nyilvánosan szerette volna megtenni. A szakértő egyúttal emlékeztetett, hogy habár számos brit úgy érzi, hogy Meghannak nincs joga használni a Sussex címet, azonban a törvények értelmében ezt megteheti, és úgy látszik, meg is teszi.

Kapcsolódó írásaink