Bulvár
A Mosolyogj 2 hősnője olyan, mintha élne
Valójában csak filmszereplő Smiley Riley, de saját profilja van az X-en és a TikTokon

Sőt Skye-nak saját zeneszámai is vannak, legnagyobb slágere stílszerűen a Blood on White Satin (Vér a fehér szaténon) című dal.
A Mosolyogj 2 virális támadása abba a trendbe illeszkedik, amelynek során netes platformokon cserkészik be a thrillerek és horrorok célközönségét, azaz a fiatalokat. Ha megoldható, szó szerint kétbites, kávészünetekben játszható játékokkal örvendeztetik meg a potenciális nézőket, mint például nemrég a Kokainmedve esetében.
A világ legtöbb bevételt hozó filmje a Super Mario Bros.: A film kampánya alatt pedig konkréten föl lehetett hívni Mario és Luigi brooklyni vízvezetékszerelő Bt.-jét a honlapjukon keresztül, hogy friss információkat adjanak a filmről.
A trendet valószínűleg az Ideglelés – The Blair Witch Project indította el 1999-ben, amelynek honlapján nem magát a filmet, hanem a történet alapját képező rettentő horrormítoszt kínálták a felhasználóknak, akik be is kapták a csalit, hiszen a minimálköltségvetésű, reszketeg kamerával forgatott opusz negyedmilliárd dolláros bevételt hozott.
A Mosolyogj 2 természetesen az első rész koncepcióján alapul, de Parker Finn forgatókönyvíró-rendező szerint nem az eddigi ötleteket ismétlik, hanem új, eddig fel nem fedezett irányba indultak el a nézők minél színvonalasabb rémisztgetése érdekében.
A film október 17-től látható a magyar mozikban.