Bulvár

A szerencsén múlott Vilmos herceg élete

Előkerült egy rég elfeledett felvétel, amely szerint a várandós Diana hercegné levetette magát egy lépcsőről, amikor kiborult a megromlott házassága és a királyi család intrikái miatt – írta meg a Promotions.

A szerencsén múlott Vilmos herceg élete
Diana hercegné
Fotó: AFP/Dave Gaywood

A portál azt írja, hogy a walesi hercegnő 1991-ben rögzítette az esetről szóló beszámolót, majd elküldte a felvételeket Andrew Morton újságírónak. A szerző ezeket az információkat használta fel a Diana: Her True Story című könyve megírásához is.

A könyvből, amelyet 25 évvel az eredeti megjelenése után ismét kiadtak, kiderült, hogy Károly herceg nem hallgatta meg a feleségét, amikor a problémáikról akart beszélgetni.

Amikor négy hónapos terhes voltam Vilmossal, levetettem magam a lépcsőről, és megpróbáltam felkelteni a férjem figyelmét, hogy hallgasson rám – mondta Diana a könyvet bemutató Daily Mail szerint.

A hercegné azt állította, hogy azért kockáztatta születendő gyereke életét, mert annyira kétségbeesett, hogy nem látott más kiutat a helyzetből. De az elmondása szerint Károly ezt követően sem hallgatta meg, sőt egyszerűen otthagyta síró, zokogó feleségét, és inkább kiment lovagolni.

Pedig a hasa is megsérült, zúzódások lettek rajta, a gyermeknek azonban nem lett baja.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink