Bulvár

Madonna már a turnéja elején nagyon felhúzta rajongóit

Csaknem három órát késett az első fellépéséről

Madonna szerda este alaposan feldühítette rajongóit azzal, hogy a tervezettnél három órával később kezdte meg Celebration turnéjának az első koncertjét – írja az RTL.

Madonna már a turnéja elején nagyon felhúzta rajongóit
Madonna
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Kevin Winter

A Page Six szerint a brooklyni Barclays Centerben indította az énekesnő az amerikai fellépéssorozatát, azonban este fél 9 helyett csak bőven 11 óra után lépett színpadra.

Objektum doboz

Amíg a rajongók várták, alaposan leszedték a keresztvizet a szupersztárról a közösségi médiában, volt aki egyenesen a jegyének az árát követelte vissza. Állítólag nem rosszindulatból késett Madonna, hanem a technikával akadtak gondok.

Akik maradtak és ezek után is jól tudták érezni magukat, azt írták, hogy az énekesnő nagyon jó koncertet adott.

Kapcsolódó írásaink