Bulvár
Idegösszeomlást kapott a színpadon
Évekig hallani sem lehetett róla, majd idén visszatért a színpadra

Furtadóra szinte rá sem lehet ismerni, annyira megváltozott a testalkata és külseje, már nem az a nádszálvékony nő, akire sokan így emlékeznek vissza.
A ma már 44 éves Nelly Furtado, bár portugál származású, a kanadai Brit Columbia fővárosában, Victoriában született, miután a szülei odaköltöztek Portugáliából. Már négyévesen is érdeklődött a zenélés iránt, édesanyjával együtt a helyi templomban énekelt, kilencéves korától hangszereken is játszott, majd első saját dalát tizenkét éves korában írta meg.
Az átütő siker azonban még váratott magára, ugyanis huszonévesen robbant be a köztudatba, legelső albuma hatalmas népszerűségnek örvendett. A 2000-ben kiadott Whoa, Nelly! című albumáról két dala is elképesztő gyorsasággal a toplisták élére került, először az I'm like a bird, című slágerrel, mellyel 2002-ben 4 Grammy-díjat is elnyert.

2003-ban még nagyobb sikerre tett szert a Folklore című albumával, melyről legismertebb slágere a Forca, mely a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság hivatalos dala volt. 2006-ban Loose című albumában Timbaland segítette, az énekesnő ekkor volt karrierje csúcsán, majd családot alapított, nem sokkal később pedig eltűnt a nyilvánosság elől.
2003. szeptember 20-án, Torontóban életet adott első gyermekének, Nevisnek, majd a lány apjával négy év után szakítottak, de a gyereküket közösen nevelték. Ez volt az a pont az énekesnő életében, amikor rádöbbent, hogy édesanya is, és összeroppant a nyomás alatt. Akkoriban azt mondta, hogy a hirtelen jött hatalmas siker, amit a Loose című album hozott számára, a rengeteg fellépés, koncert és buli nem tett jót, a színpadon állva omlott össze.
Idegösszeroppanást kaptam a színpadon. A Loose turnén voltam, és a lányom is velem volt, anyuka és énekesnő is voltam egyszerre, és kimerültem.
Aztán egy este színpadra léptem, és hirtelen rájöttem, mennyire stresszes vagyok. Az első két dalt végigsírtam – mondta egy korábbi interjúban Nelly Furtado, aki elmondta, hogy akkor hazament, és rájött, hogy csak arra vágyik, hogy otthon legyen a családjával, és anya lehessen.
Ezek után 2012-ben tért vissza, de nem szerette volna újra átélni, amit 2006-ban.
ÖT ÉV TELJES KIHAGYÁS UTÁN, 2009-BEN ADTA KI NEGYEDIK STÚDIÓALBUMÁT, A MI PLANT, AMI TELJES EGÉSZÉBEN SPANYOL NYELVEN ÍRÓDOTT.
Ezután sem sikerült elérni akkora áttörést, mint 2006-ban, de az énekesnő nem is bánkódik miatta, hiszen mára három gyerek édesanyja, és bár túl van egy sikertelen házasságon, de 2017 óta boldog kapcsolatban él a Hodgy művésznéven ismertté vált amerikai rapper, lemezproducer és videóklip-rendezővel.
Nelly Furtado 2022-ben tért vissza a színpadra a Drake nevű rapper oldalán, akivel Torontóban együtt léptek színpadra. A 44 éves énekesnő újult erővel indította be karrierjét, bár azóta sem adott ki újabb albumot.
Furtado nemrég, hat év kihagyás után vállalt egy exkluzív fotózást, ahol merész szettekben mutatta meg magát, és egy interjúban azt is elárulta, hogy komoly mentális problémával küzd, valószínűleg gyerekkora óta.

Elmondása szerint nagyjából két évvel ezelőtt diagnosztizálták őt figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, azaz ADHD-val, ami egyébként jól kezelhető, és neki is sokat segített, hogy felismerték nála ezt a problémát.
Azt hiszem, egész életemben ilyen voltam, de gyerekkoromban heti hat nap hangszeres játék tartott kordában... Így most a koreográfiát és a táncstúdióba járást használom természetes módszerként az ADHD kezelésére.
Úgy gondolom, hogy a fegyelem tényleg segít az agyamnak. Nekem az ADHD figyelmetlen típusa van, és nem a hiperaktív. Szerintem én egész életemben ilyen voltam – mondta nemrég a Fault magazinnak Nelly Furtado, aki egyébként nem bánja, hogy nem tudta meg korábban, hogy problémája van, mert most már elég érett ahhoz, hogy tudja kezelni a helyzetet.