Bulvár

Magyar állampolgár lett Fekete Pákó

Sikeresen letette az állampolgársági vizsgát az ismert celeb

Lapite Oludayo, ismertebb nevén Fekete Pákó arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy sikeresen teljesítette a magyar állampolgársági vizsgát – írta a Mandiner.

Magyar állampolgár lett Fekete Pákó
Fekete Pákó
Fotó: Facebook/Fekete Pákó hivatalos oldala

„Eljött végre ez a nap is! Több, mint tíz év után vettem a bátorságot, és folytattam a megkezdett állampolgársági vizsgát. A sok tanulásnak meglett a gyümölcse, és szeptember 20-án sikeresen letettem az írásbeli után a szóbeli vizsgát is. A bizottság is megjegyezte, hogy látszik a sok munka, és biztosan a könyvből is sokat tanultam. A tudás mellett a szerencse is mellém állt, mert az egyik kedvenc tételemet húztam, amiben a Himnusz – amit büszkén el is énekeltem a bizottságnak –, a hungarikumok és a honosítás volta” – árulta el a portálnak az előadó.

Fekete Pákó 1994-ben ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, az ELTE jogi karán nemzetközi jogot hallgatott három éven keresztül. Tanulmányait nem fejezte be, mivel mulatós dalokat kezdett énekelni. Celebként több tévéműsorban is feltűnt – írta a portál.

Kapcsolódó írásaink