Bulvár
Komoly betegsége ellenére is színpadra állt a 65 éves Madonna
Merész ruhákban, sajátos stílusban lépett fel

Nyáron történt, hogy az énekesnőre menedzsere talált rá eszméletlen állapotban, annak New York-i otthonában, majd rohammentő szállította kórházba. Ott stabilizálták az állapotát, de hosszú időt töltött benn, ugyanis nehezen tudták felerősíteni az immunrendszerét, amelyet teljesen legyengített a közelgő világkörüli turnéja miatt, amely az eredeti tervek szerint július15-én vette volna kezdetét a kanadai Vancouverben, és Amszterdamban ért volna véget decemberben.
Amint jobban lett, leszögezte, hogy nem marad el a turné, amely most október közepén kezdetét is vette Európában, azon belül Londonban, és a tervek szerint jövő év áprilisában ér véget Mexikóvárosban.
„Szerencsés vagyok, hogy életben maradtam. Köszönöm az összes angyalomnak, akik megvédtek, és hagyták, hogy maradjak, hogy befejezzem a munkámat” – nyilatkozta korábban Madonna, akinek az élete a zene, ezért bármi történik, nem adja fel azt.
Az énekesnő valóban jó formában van a betegsége ellenére is, ezt be is bizonyította a tegnapi koncertjén a londoni O2 Arénában, ahol merész ruhákban, sajátos stílusban lépett színpadra.