Bulvár

Van, ami tilos György és Lajos hercegnek

A legtöbben általában a fényűző pompa miatt irigykedve tekintenek a királyi család tagjaira, azonban minden családnak megvannak a maga szokásai és szabályai, ez alól pedig a királyi család sem kivétel. A Ripost összeállításából most kiderül, mi az a 7+1 dolog, ami tilos György és Lajos hercegnek.

Van, ami tilos György és Lajos hercegnek
György herceg Károly király koronázásán
Fotó: NorthFoto

Vilmos és Katalin gyermekei, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg egyértelműen nem az átlag gyerekek életét éli, hiszen a királyi család tagjaként számos dolog, ami korabeli társaiknak természetes, tiltott számukra. Sarolta hercegnő például édesanyjához hasonlóan csakis szoknyát hordhat majd, és tiarát csak házassága után viselhet, Györgynek és Lajosnak azonban több dologra is figyelnie kell.

Mindent meg kell enni a tányéron

A gyerekeknél nem ritka, hogy válogatósak, azonban a két hercegnek nincs választása, mindent meg kell enniük, ami a tányérukon van. A beszámolók szerint ezzel pedig nincs is probléma, ez pedig legalább részben Maria Borellót nevelőnőt dicséri, aki keményen és szigorúan bánik a walesi hercegi pár gyerekeivel.

Tilos a hosszú nadrág

Az egyik szabály, ami hallatán sokan vakarják a fejüket az az, hogy sem György, sem pedig Lajos herceg nem viselhet hosszú nadrágot, legalábbis nyolcéves korukig semmiképp. Ez a furcsa hagyomány nagy múltra tekint vissza és ceremoniális jellege is van, hiszen a két herceg a hosszú nadrág felvételével már hivatalosan is jelzik, készen állnak belépni a férfi éveikbe. Akinek kérdés lett volna, a szabály télen is szabály, legyen bármilyen hideg is.

Kötelező pihenőidő, szigorú menetrend

A két herceget már fiatal koruktól arra készítik fel, hogy életük kötöttségek közepette töltik majd, ennek pedig része a szigorú napirend, amelybe nincs beleszólásuk a gyerekeknek, a betartására pedig még akkor is ügyelnek a nevelők és a szülők, amikor a család úton van.

A nyilvánosság előtt semmi rosszalkodás

Nagy nyomás helyeződik a gyerekek vállára a nyilvános eseményeken, azokon ugyanis rendkívül fegyelmezetten kell viselkedniük, akármilyen fiatalok is. Épp ezért az erre való felkészítést már rendkívül hamar elkezdik a királyi család berkein belül. Úgy nevelik őket, hogy részt tudjanak venni a hivatalos étkezéseken, nyilvános eseményeken, sőt megtanítják őket a helyes öltözködésre és a tökéletes meghajlásra, pukedlire is. Minden egyes nagy esemény előtt külön csak arra való felkészítő oktatásban részesülnek.

Ötéves koruk után nem téveszthetik el, kit hogyan köszöntenek

György és Lajos hercegtől elvárás, hogy tudja, bizonyos uralkodókat hogyan kell köszöntenie. Ez azt jelenti, hogy már nagyon fiatalon megtanítják nekik, hogy egy királyt vagy királynőt hogyan kell üdvözölni. Nagymamájukat, II. Erzsébet királynőt például mindig fejhajlítással köszöntötték, amikor találkoztak.

Nem tarthatják meg a híveiktől kapott ajándékokat

A királyi család weboldalának leírása szerint a családtagok nem fogadhatnak el nagyobb értékű ajándékokat, tőlük azonban elvárják, hogy adjanak másoknak. Ennek ellenére az emberek szeretik elhalmozni őket. Például amikor György még csak baba volt, és szüleivel együtt 2014-ben Új Zélandra utazott, akkor Vilmos herceg és Katalin hercegné összesen 700 darab különféle ajándékot kapott, melyet a fiuknak szántak.

Amennyiben most a hercegek egy hivatalos esemény keretein belül ajándékot kapnak, az nem a saját, hanem a monarchia tulajdonának számít. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha családon belül történik ajándékozás.

Nem játszhatnak iPaden

Köztudott, hogy szüleik nem engednek sok képernyőidőt számukra. Inkább a szabad levegőn történő játékoknak, és a kreatív foglalkozásoknak a hívei. Nevelőnőjük ezzel szintén egyetért, ő szó szerint kötelezi a gyerekeket az olyan aktív időtöltésekre, mint például a biciklizés.

Nem vehetnek rész éjszakai eseményeken

Még iskolai előadásokra sem mehetnek, amennyiben az éjszaka történik. A szabályzat szerint a királyi család gyermek tagjai – koruknál fogva – csakis nappali eseményeken jelenhetnek meg. Akkor sem mehetnek el egy esti megjelenésre, ha a szüleik meghívást kaptak rá, vagyis nem tarthatnak velük

Kapcsolódó írásaink