Bulvár
Egy amerikai képviselőt botrányos viselkedése miatt kellett eltávolítani a színházból +VIDEÓ

Az azóta már a közösségi médiában is terjedő felvételek tanúsága szerint Lauren Boebert nem csak e-cigarettázott, de táncolt, énekelt, és párját is fogdosta az előadás alatt. Ez a musical-előadás többi nézőjét annyira zavarta, hogy végül a képviselőt távozásra szólították fel a színház dolgozói.
Kezdetben a politikus minden vádat tagadott, szóvivőjén keresztül pedig megüzente, egész biztosan nem dohányzott az előadás alatt, a hangoskodás tényét azonban nem tagadta.
Boebert helyzetén azonban rontott, amikor a színház biztonsági kameráinak felvételei nyilvánosságra kerültek, azokon ugyanis nemcsak a dohányzás ténye, valamint a disztingválatlan viselkedése figyelhető meg, de az is, hogy képviselő jól láthatóan partnere lába között matat a sötétben, aki eközben melleit fogdossa.
A felvétel ezen része természetesen óriási felháborodást váltott ki, hiszen több gyerek is ült a nézők soraiban.
A felvételek azóta már a közösségi oldalakon is elkezdtek terjedni.
Az internet népe előtt pedig természetesen a pikáns részletek sem maradtak titokban.