Bulvár

Britney Spears a botrányos válása után régi kapcsolatot elevenített fel, és a csúcsra jutott

Hihetetlen fordulat Britney Spears életében

A hírek szerint Madonna párkapcsolati tanácsokat ad Britney Spearsnek, miután az énekesnő alig több mint egy év után szakított Sam Asgharival. Ugyanis a 29 éves Sam a múlt hónapban beadta a válókeresetet, arra hivatkozva, hogy kibékíthetetlen ellentétek vannak kettejük kapcsolatában – írta meg a promotions.hu.

Britney Spears a botrányos válása után régi kapcsolatot elevenített fel, és a csúcsra jutott
Britney Spears
Fotó: VALERIE MACON / AFP

A sztárpáros még 2016-ban találkozott a Slumber Party című klip forgatásán, és nem sokkal a bemutatása után össze is házasodtak. Nem meglepő egy ilyen döntés a celebvilágban, és most nagyon úgy tűnik, hogy elhamarkodott döntés volt, jóformán a mézeshetekre sem volt túl sok idő.

Amint publikus lett a döntés a válásról, Madonna egyből színre került, és biztosította Britney-t arról, hogy átsegíti ezen a nehéz időszakon, majd közös erővel az üzleti sikereiket is fellendítik a zeneiparban.

Egy Madonnához közel álló forrás, a Radar Online hozta le a hírt, mely szerint itt az ideje, hogy Britney-nek szeretetet, útmutatást és támogatást mutassanak ahelyett, hogy manipulálnák vagy kihasználnák. És a popkirálynő nagyon szeretné, ha Madonna eljönne vele a következő turnéra, amit már el is kezdtek szervezni.

Madonnának a Britney iránti rajongása egyébként egyáltalán nem meglepő, ugyanis lassan húsz éve annak, hogy zenei kapcsolatuk sokkal inkább átment egy nemen belüli forró és kölcsönös tiszteletbe, aminek egyértelműen nyílt jelét a 2003-as MTV Video Music Awards ominózus fellépésén csókkal pecsételték meg.

Britney Spears és Madonna
Britney Spears és Madonna
Fotó: Dave Hogan / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Igazán forró most Britney lába alatt a talaj, ugyanis az elmúlt hónapokban más is segítséget szeretne nyújtani az énekesnőnek, Elton John például komoly érdeklődést mutat egy újabb közös produkció iránt a népszerű Tiny Dancer-remix bemutatása után.

A Black Eyed Peas egykori sztárjával, Will.i.ammel is készített közös anyagot Mind Your Business címmel, ami már a második nagy dobása volt a Sammel kötött házassága óta. Még nem tudni, hogy mi következik ezek után Britney számára, de a sztár továbbra is megosztja elképesztő videóit a közösségi médiában, és látszólag semmi jelét nem mutatja a szomorkodásnak, valamint a bulizást sem kívánja feladni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom