Bulvár

„Egy volt közülünk” – az F–1-es versenyzők meséltek Brad Pitt látogatásáról

„Talán ez volt minden idők legjobb versenyzői eligazítása!”

A filmvásznon Forma–1-es versenyző lesz Brad Pitt, így pénteken beállt a valódi versenyzők közé. A mezőny tagjainak legnagyobb örömére – írta meg az m4sport.hu.

„Egy volt közülünk” – az F–1-es versenyzők meséltek Brad Pitt látogatásáról
Brad Pitt a mezőny mellett a Brit nagydíjon
Fotó: NorthFoto

A készülő új F–1-es filmjének forgatása alkalmából Brad Pitt is részt vett a Brit Nagydíj pénteki szokásos versenyzői eligazításán – írta meg az m4sport.hu. A látogatása egyelőre nem egy filmes jelenet felvételének volt a része, csupán bemutatkozott és köszönetet mondott mindenkinek, hogy élő nagydíjhétvégéken viselik el a stábjuk jelenlétét. A megbeszélésen rajta kívül egyébként a film rendezője, Joe Kosinski is jelen volt.

A film készítésében producerként közreműködő Lewis Hamilton a vendégekre utalva mosolyogva megjegyezte:

„Talán ez volt minden idők legjobb versenyzői eligazítása!”

Hogy a többiek is élvezték, azt a Pierre Gasly által közzétett szelfi is bizonyította.

Objektum doboz

George Russell sok világsztárral összefutott már az F–1-nek köszönhetően, ám így is „szürreálisnak” nevezte az első találkozást egy ilyen világhírességgel. „És amikor az ember ilyen személyekkel lehet együtt, legyen szó akár Tom Cruise-ról, Brad Pittről vagy Roger Federerről, rájön, hogy valójában teljesen normális emberek” – állapította meg a mercedeses.

Ami Pittet és a pénteket illeti, Russell hozzátette: „Bohóckodott egyet, jót szórakozott, egyszerűen egy volt közülünk.”

Charles Leclerc elismerte, ez a közvetlenség lepte meg a leginkább. Pitt személyében ő „egy kedves fickót” ismert meg, akivel jót mókáztak.

A látogatásuk persze nem csak erről szólt. A színész és a rendező előre bocsánatot is kért a mezőny tagjaitól, ha a jövőben esetleg akadályozni vagy zavarni fogják őket a jelenlétükkel.

„Talán valamikor majd útban lesznek, szóval előre elnézést kértek” – mesélte Fernando Alonso. „Remélem, hogy tudunk nekik segíteni, hogy egy jó filmet hozzanak össze.”

Pierre Gaslynak nincs ellenére az amerikaiak jelenléte. „Eddig mindent normálisnak éreztem. Semmi sem változott az én szememben” – mondta a francia, a szelfijük kapcsán pedig hozzátette: „Az embernek nincs minden nap lehetősége találkozni Brad Pitt-tel!”

A felhajtást alapvetően nem kedvelő címvédő, Max Verstappen eközben kevésbé mutatkozott lelkesnek a filmforgatás témájától. „Ez engem nem érdekel annyira. Szerintem használni fognak pár felvételt mindenkitől, főleg a fedélzeti kamerákról és hasonlók. Részemről rendben van” – mondta közönyösen a holland.

Kapcsolódó írásaink