Bulvár
A rendőrség is megszólalt Robert De Niro unokájának haláláról
A színész legidősebb lányának 19 éves fiát holtan találták New York-i lakásában

„Július 2-án, vasárnap, körülbelül 14.23 órakor a rendőrség segélyhívást kapott. Kiérkezéskor egy 19 éves férfit találtak eszméletlenül, nem reagált, és a mentősök a helyszínen halottnak nyilvánították. A halál okát a vezető orvosszakértő hivatala fogja megállapítani” – áll a rendőrségi közleményben.
Egy rendőrségi forrás a Daily Mailnek elmondta, hogy fehér port találtak a holttest mellett, bűntényre utaló jelek nem voltak. Leandróra egy barátja talált rá, miután napok óta nem hallott felőle. A fiatal halálát túladagolásként vizsgálják a hatóságok.
Robert De Niro közleményben reagált unokája halálhírére: „Nagyon megrendített unokám, Leo halála. Köszönjük mindenkinek a részvétnyilvánítást. Kérjük, tartsák tiszteletben a privátszféránkat, hogy fel tudjuk dolgozni Leo elvesztését.”
A színészt nem sokkal később New York-i lakásából távozva csípték el a lesifotósok. A 79 éves színész igyekezett elrejtőzni a kamerák elől, maszkot, szemüveget és sapkát viselt, mielőtt beszállt a háza előtt várakozó terepjáróba.
Leandro édesanyja, Robert De Niro legidősebb lánya, Drena így nyilatkozott: „Mérhetetlen megdöbbenéssel és szomorúsággal búcsúzunk szeretett fiunktól, Leótól. Feldolgozhatatlan ez a vigasztalhatatlan gyász.”
Drena De Niro egy fekete-fehér fotót posztolt a 19 éves fiáról az Instagramra, és megtörten elmondta, hogy a szíve szakad, hogy a gyermekét, akit születésekor hazahozott a kórházból, most a ravatalozóba kell kísérnie.
„Még utoljára megérinthettelek, még utoljára magamhoz ölelhettelek.”
Leandro De Niro Rodriguez nagyapja és édesanyja nyomdokaiba lépve szintén a színészet felé kacsingatott, legismertebb alakítása a 2018-as Csillag születikben volt Bradley Cooper és Lady Gaga oldalán. Ugyanebben az évben szerepelt a Cabaret Maxime című filmben is.