Bulvár

Egy üveg pálinkával oldották fel a P. Mobil orgonistájának halálközeli élményét Erdélyben

Jelenleg az Erdélyben történtek sem képezik akadályát annak, hogy a zenekar megtartsa péntek esti koncertjét a fővárosi Barba Negrában

Zeffer András a repülőtéren lett rosszul egy koncert után étlen-szomjan várakozva a tömegben – számolt be az esetről az RTL.hu.

Egy üveg pálinkával oldották fel a P. Mobil orgonistájának halálközeli élményét Erdélyben
P. Mobil
Fotó: Facebook/P. Mobil

Halálközeli élménye volt a Blikk szerint a P. Mobil egykori orgonistájának, Zeffer Andrásnak, aki Erdélyben lépett fel a Mobilmániával.

A csodálatos marosvásárhelyi koncert után szinte rögtön a repülőtérre indultak, ám az erdélyi városból vihar miatt nem szállt fel egyetlen járat sem, és sok száz ember zsúfolódott össze az apró reptéren. A zenészek nyolc órát álltak a tömegben víz és étel nélkül, a korábban súlyos betegségeken átesett Zeffer András pedig olyan rosszul lett, hogy társainak kellett életre pofozni.

Percekig azt sem tudtam, hol vagyok. Nem titok, egy üveg jófajta pálinka segített rajtam és a többieken abban, hogy átvészeljük ezt a borzalmas időszakot

– mondta.

A most 64 éves Zeffer Andrásnál 2006-ban agresszív leukémiát állapítottak meg, de csontvelő-átültetést követően felépült. Tavaly a jobb keze középső ujjában keletkezett infarktus, ami azzal fenyegette, hogy be kell fejeznie billentyűs pályafutását. Ám jelenleg az Erdélyben történtek sem képezik akadályát annak, hogy a zenekar megtartsa péntek esti koncertjét a fővárosi Barba Negrában.

Kapcsolódó írásaink