Bulvár

44 millióért kelt el Törőcsik Mari kedvenc festménye

Mednyánszky László tájképe 12 millió forintról indult az árverésen. A befolyt összeget az örökösök kapják – számolt be a Mandiner.

44 millióért kelt el Törőcsik Mari kedvenc festménye
Törőcsik Mari
Fotó: MH

Azt írják, hogy nem kevesebb, mint 44 millió forintért került új gazdájához Mednyánszky László: Alkonyati táj című festménye. A csodás tájkép érdekessége, hogy a 2021 áprilisában elhunyt legendás színésznő, Törőcsik Mari tulajdonát képezte, és az ő hagyatékából került kalapács alá. A kikiáltási ár 12 millió forint volt, és komoly licitháború tört ki, hiszen több mint háromszoros árnál ütötték le a tételt.

Törőcsik Marinak és a férjének, a filmrendező Maár Gyulának egy közös gyermeke született, Teréz, mellette viszont a vietnami háború borzalmai hatására örökbe fogadtak egy vietnami kisfiút, Sont. A 85 éves korában elhunyt színésznő még életében rendelkezett a vagyonáról, amely többek között egy pesti lakásból és egy velemi házból állt, az utóbbiban töltötte idős napjait. Annyi bizonyos, hogy a házat a lányára hagyta – írják.

A lap szerint azt, hogy a festmény eladásából befolyt 44 milliós összeg (amelyből lejön az árverező ház, Virág Judit Galéria jutaléka) a lányához vagy az örökbe fogadott fiához kerül, nem tudni.

Kapcsolódó írásaink