Bulvár
Eldőlt a börtönbüntetésre ítélt Lagzi Lajcsi sorsa
Testvére tartja benne a lelket

Bár eleinte sokan azt gondolták, hogy Galambos Lajos elszökik a rá váró börtönbüntetés elől, ő április 26-án bevonult a baracskai börtönbe – írta meg a Ripost. Igaz, már a bevonulása sem volt hétköznapi, mentővel szállították oda. Az egészségügyi állapota ugyanis már akkor indokolta az esetleges szaksegítséget. Mint arról korábban írtunk: a zenész a betegsége miatt halasztási kérelmet kért, de elutasították, így megkezdte 3 év 6 hónapos büntetését, amire áram-, víz- és gázlopás miatt ítélte a bíróság.
Szerdán aztán derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Galambos Lajost mentő szállította a baracskai börtönből a berettyóújfalui kórházba. A kiszivárgott információk szerint a zenész a rácsok mögött töltött egy hete alatt alig vett ételt magához, többek között ezért – illetve az alapbetegsége miatt – került olyan egészségi állapotba, ami indokolta a kórházi ellátást. Az intézményben minden szükséges vizsgálatot elvégeztek az orvosok, amelynek pénteken el is készült az összegzése. A lezárt borítékot azonban még nem kapta meg sem Lajcsi, sem jogi képviselője.
Nagyon sok múlik azon, mi van leírva abban a dokumentumban. Pontosabban javítok, minden azon múlik – mondtaa lapnak dr. Csontos Zsolt, Galambos Lajos ügyvédje. – Pénteken elkészült a vizsgálat eredménye, de azt még nem kaptuk meg. Hétvégén nem dolgoznak, így hétfőn derül ki, mi lesz ügyfelem további sorsa. Érthetően nagyon várja már, hogy megtudja, mi vár rá!
Testvére tartja benne a lelket
Korábban Lajcsi arról beszélt, hogy gyógyíthatatlan beteg, elő is volt jegyezve egy műtétre. Információk szerint több operáció is vár rá, ami miatt lehetséges, meg kell szakítani börtönbüntetését. S bár igyekszik a zenész bent is erős maradni, a bizonytalanságot egyre nehezebben viseli. Testvére ahogy eddig is, mindenben mellette áll, próbálja tartani benne a lelket.
„Természetesen tisztában vagyok testvérem komoly betegségével, de erről, meg kell hogy értsék, nem beszélek – mondta szombaton a Borsnak Galambos István, a zenész testvére. – Annyit mondhatok el, hogy a betegsége miatt már régebb óta elő volt jegyezve egy műtétre, amelynek – úgy látszik – most jött el az ideje. A betegség nem válogat, nem vár…”