Tomboló sikerekből és csúfos bukásokból áll össze Al Pacino életpályája

A színészzseni 1940. április 25-én született New Yorkban Alfredo James Pacino néven, és a kulturálisan rendkívül sokszínű Bronxban nőtt fel – írta meg a mult-kor.hu.

Édesapja nagyon korán elhagyta édesanyját. A kis Alfredót nem érdekelte az iskola, rengeteget lógott az utcán, kilencéves korában már cigarettára gyújtott, és arról álmodozott, hogy egy napon majd profi baseballjátékosként keresi a kenyerét.

Alfredónak azonban más utat szánt a sors: a fiú ugyanis imádta a mozit, és a vetítések után hazatérve gyakran utánozta kedvenc hőseit. A gyerkőcöt már ekkor sokan Marlon Brandónak hívták. A kamaszkor sem hozott nagy változást, a cigi mellett megjelent az alkohol és a lányok, aminek az lett a következménye, hogy Pacinót 17 évesen eltanácsolták a művészeti iskolából.

A következő szűk tíz évben rengeteg élettapasztalatot szerzett, amelyre minden bizonnyal rengetegszer támaszkodhatott színészi pályafutása során. A létminimum küszöbén egyensúlyozva szinte minden munkát elvállalt. Cipőpucolóként, költöztetőként, újságárusként, jegyszedőként, kifutófiúként és épületgondnokként is kipróbálta magát, miközben alacsony színvonalú színházi darabokban lépett fel.

1966-ban mosolygott rá a szerencse, amikor felvételt nyert a neves Lee Strasberg színi stúdiójába, ahol korábban James Dean és Marilyn Monroe is tanult. A stúdió nagy lökést adott színészi karrierjének, mert három év múlva már zsebében volt a színházi élet Oscarjának számító Tony-díj.

Filmezni 1969-ben kezdett, de az igazi áttörést Francis Ford Coppola A Keresztapa című filmjében megformált Michael Corleone szerepe hozta meg számára. Coppolának szó szerint harcolnia kellett a „maffiaarcú” Pacinóért, mert a Paramount Pictures vezetői először hallani sem akartak róla. A szerepre Warren Beatty, Jack Nicholson és Robert De Niro is pályázott, végül Pacino lett a befutó. Coppola jól választott, az 1972-es gengszterfilmből kultfilm lett, Pacino pedig megkapta első Oscar-jelölését.

Ezt rögtön még két másik is követte: a Serpicóban (1973) egy zsaru, majd A Keresztapa második részében (1974) már a maffiafőnökké érett Michael Corleone megszemélyesítéséért jelölték Oscarra, de mindhiába, mert a színész mindhárom alkalommal szobor nélkül távozott a gáláról. Ha az Oscart nem is, de egy második Tony-díjat ismét bezsebelt, ezúttal a parádés III. Richárd-alakítása után. Az 1970-es évek második felében Pacinót jobban érdekelte a színház, mint a film.

A nyolcvanas évek a filmek terén kissé halványra sikeredtek. Az 1983-as Sebhelyesarcúban egy újabb gengszterfilm feltörekvő maffiózójaként alakított emlékezeteset. A sikert viszont egy hatalmas bukás követte. Az amerikai függetlenségi háborúról szóló, Amerika fegyverben című film csúfos kudarc lett, Pacino pedig évekre eltűnt a filmvászonról. Az 1992-es Egy asszony illatában a vak, mogorva és boldogtalan Frank Slade alezredes szerepének megformálása aztán az Oscart is meghozta számára.

1995-ben végre összejött a nagy párosítás: a Szemtől szemben című amerikai akciófilmben Robert De Niróval alakított emlékezeteset. A klasszikus rabló-pandúr történetben Pacino egy zsarut, míg Robert De Niro egy profi tolvajt alakított. Két évre rá magát a sátánt formázta meg zseniálisan Az ördög ügyvédje című filmben.

Pacino egyébként fajsúlyos főszerepeket is visszautasított, így például nem lett belőle vérmocskos, koszos atlétás, rosszfiúkat ízekre szedő McClane hadnagy a Drágán add az életedben, de visszamondta az Apokalipszis most főszerepét és Han Solóét is a Csillagok háborújában. Pacino, aki mind a mai napig nagy alázattal fordul nemcsak a film, hanem a színház felé is, ezen szerepek mellőzésével is nagy ívű életpályát futott be – olvasható a portálon.