Bulvár
Megtalálhatták a holttestét a nyomtalanul eltűnt, kétgyermekes brit anyának
Egyelőre még nem azonosították, vizsgálják, hogy valóban Nicola Bulley-e az, valamint a halál okát is

23 nap után megtalálhatták Nicola Bulley holttestét – írja a Mirror cikke alapján a Szeretlekmagyarorszag.hu. A hatóságok ugyanis egy holttestre bukkantak abban a folyóban, amelynek a partján utoljára látták a 45 éves nőt.
A kétgyermekes anya január 27-én először elvitte a gyerekeit az iskolába az angliai St. Michaels nevű faluban, majd elindult kutyát sétáltatni a Wyre folyó partján egy erdős területen.
A hatóságok kezdettől fogva azt sejtették, hogy a nő a folyóba eshetett, mivel a telefonját megtalálták egy padon a part egyik meredekebb szakaszán.
A közelben a Willow nevű kutyája is feltűnt, és nagyon zaklatottnak tűnt.
A folyót többször is búvárok derítették fel, és egyre hosszabb szakaszra bővítették a keresést. A családja, különösen a testvére és a párja viszont kétkelkedett ebben a verzióban. Mivel a területet olyan helyeken is el lehet hagyni, ahol nincsenek biztonsági kamerák, úgy gondolták, hogy akarata ellenére is elvihették a nőt.
Vasárnap a Lancashire-i rendőrség azt közölte, hogy egy holttestet találtak a folyóban St. Michaels közelében. Egyelőre még nem azonosították, vizsgálják, hogy valóban Nicola Bulley-e az, valamint a halál okát is.
A nő családját ugyanakkor értesítették a történtekről.
A Mirror szerint búvárok érkeztek a helyszínre, amelyet kordonnal vettek körbe a rendőrök – olvasható a portálon.