Bulvár
Három évre ítélték el a drogfutárt
A brazil nő testében több mint egy kilogramm kokaint találtak

A 30 éves brazil nőt a frankfurti repülőtéren szúrták ki még augusztusban egy vámellenőrzésen, miután a kezén egy gyorstesztet végeztek.
A nő gyomorüregében és hüvelyében összesen 84 darab kábítószercsomagot találtak.
A bíróság előtt a vádlott beismerő vallomást tett.
Fogyatékos lánya miatt keletkezett anyagi nehézségei miatt csapott fel futárnak – mondta.
Őrizetbe vételét követően a hatóságok egy madridi tömegközlekedési jegyet is lefoglaltak nála. A nő ugyanakkor tagadta, hogy korábbi spanyolországi útjának köze lett volna kábítószerek csempészéséhez.
Az ítélet még nem jogerős.
Az ügyészség három év és kilenc hónap szabadságvesztés kiszabását követelte, míg védői próbaidőt kértek azzal érvelve, hogy kevésbé súlyos bűncselekményről volt szó. A bíróság ugyanakkor nem osztotta a védelem álláspontját.