Belföld
Nyíltan rasszista az LMP-s Hadházy Ákos Farkas Félix roma szószóló szerint
Felzárkóztatási programok
Farkas Félix lapunkkal közölte, felháborítónak tartja, hogy középfokú végzettségel rendelkező, tisztességes munkavállalókat munkára képtelen, félanalfabéta emberként mutatott be Hadházy a médiának. „Amíg a Jobbik cenzust vezetne be a választójogi rendszerbe, addig az LMP a munkavállalás lehetőségétől fosztaná meg a középfokú végzettségel rendelkezőket” – fejtegette, hozzátéve, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a lehető legnagyobb körültekintéssel és szigorú eljárásrendben választja ki a kifogásolt programban részt vevő mentorokat. Az iskolai végzettség mellett a közeg ismerete, a tapasztalat és az elhivatottság is szerepel a felvétel szempontjai között, a főigazgatóság éppen ezért elsősorban roma származású magyar állampolgárokat foglalkoztat az említett munkakörben. Hadházy Ákos kijelentése nyíltan rasszista, megbélyegző. „Felszólítom a mihamarabbi bocsánatkérésre cigány honfitársainktól” – hangsúlyozta a szószóló.