Belföld

Zoltai már nem tanácsadó

Hivatalos döntés egyelőre még nincs a józsefvárosi Sorsok Házáról, ám több esély van a múzeum megnyitására, mint az elmúlt években bármikor

Egyelőre biztosan nem nyílik meg a Sorsok Háza, még miniszter sincs, aki meghozza az erről szóló döntést. Kétségtelen ugyanakkor, hogy Lázár János távozásával megnőtt az esélye annak, hogy az évek óta elkészült józsefvárosi épületbe beköltözhessen a Schmidt Mária nevével fémjelzett, a holokauszt áldozataira emlékező tárlat.

Már az év elején lejárt a szerződésem, rég nem vagyok a Miniszterelnökség munkatársa – közölte lapunk megkeresésére Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt igazgatója, akit évek óta tanácsadóként alkalmaztak a Lázár János vezette tárcánál. Egy felvétel tanúsága szerint még a zsidó közösségi kerekasztal januári ülésén is ott ült az azóta távozó miniszter mellett. Zoltait annak kapcsán kerestük, hogy a Hvg.hu információi szerint elhárult az akadály a józsefvárosi Sorsok Háza megnyitása elől. Megírtuk, Lázár a Schmidt Mária Terror Háza-főigazgató, illetve alapítványa által kidolgozott koncepció elleni kritikák, a zsidó szervezetekkel, így a Mazsihisszel való konszenzus hiánya miatt nem járult hozzá ahhoz évekig, hogy az egyébként elkészült épületben megnyíljon a holokauszt gyermek áldozatainak emléket állító tárlat. Zoltai Gusztáv azt mondta, nem tud semmit az ügyről.

A Mazsihisznél szintén nem hallottak fejleményről, legalábbis Heisler András elnök úgy nyilatkozott, nincs új információja. Hivatalos döntés a megnyitásról mindenesetre nem is születhetett a múzeummal kapcsolatban, hiszen az új miniszter, Gulyás Gergely csak pénteken teszi le az esküt. Úgy tudjuk, a kérdésben Orbán Viktor miniszterelnök dönthet majd, ám erre is legfeljebb hónapok múltán kerül sor.

Schmidt Mária egyébként utoljára tavaly szeptemberben nyilatkozott az ügyben. Akkor közölte, a 2013-as cél nem változott: közös dolgunk, hogy az egész magyar társadalom, zsidók és nem zsidók együtt dolgozzuk fel a holokausztot, nézzünk szembe a múltunkkal, nevezzük meg a bűnösöket, méltó módon gyászoljuk meg az áldozatokat és állítsuk példaként az embermentőket. A Sorsok Háza történészkoncepciója szerinte a fenti kívánalmaknak maradéktalanul megfelel, és ha végre megnyitják, az egész magyar társadalom együtt dolgozhatja fel a magyar történelem eme súlyos korszakát. „Mindazonáltal szükséges felhívnunk a figyelmet arra, hogy amíg Lázár János és személyes megbízásából a súlyos állampárti múlttal terhelt Zoltai Gusztáv kezében van a Sorsok Háza, addig annak megnyitására nincs remény” – jelezte egy éve. Ezen a téren mindenesetre történt változás.