Belföld

Vizsgálják a kínzásokat

Szúrópróbaszerűen néznek szét a börtönökben

A vonatozó ENSZ-egyezményben foglaltaknak eleget téve a nemzeti megelőző mechanizmus keretében január elsejétől megkezdi működését a kínzást és megalázó bánásmódot vizsgáló ombudsmani főosztály, amely különböző intézményeket ellenőriz majd – jelentette be Székely László, az alapvető jogok biztosa. 

A főosztály személyi szabadságuktól megfosztott személyek őrzését végző intézményekben vizsgálódik majd szúrópróbaszerűen. A hivatal országosan négyezer ilyen intézményt térképezett fel, közöttük a büntetés-végrehajtási intézetek és fogdák mellett pszichiátriai intézeteket vagy éppen gyermekotthonokat. Székely elmondta, hogy eddig is naponta hat-nyolc panasz érkezett hozzá fogvatartottak részéről, így eddig sem volt idegen előttük a probléma.
A vizsgálatok során bizalmas interjúk keretében kérdezik ki a fogvatartottakat, de az információkat több forrásból is ellenőrzik. Fligeauf Gergely, a Nemzeti Megelőző Mechanizmus Főosztály vezetője elmondta, hogy a nemzetközi szervezetek felmérései alapján hazánkban a kínzás és megalázó bánásmód nem szisztematikus, de vannak hiányosságok, például a túltelítettség vagy a higiéniai feltételek hiánya kapcsán. A főosztályvezető közölte, hogy jelentéseket készítenek és akár helyben gyakorlati ajánlásokat fogalmazhatnak meg, de ha súlyos bűncselekményt észlelnek, akkor megteszik a szükséges jogi lépéseket is. A munkánk azonban elsősorban a megelőzés – hangsúlyozta Fligeauf Gergely. Az osztályvezető kérdésünkre elárulta, hogy a terv szerint 2015-ben összesen huszonkét intézmény vizsgálatát tervezik, de ha egy esemény indokolja, akkor ad-hoc jelleggel is ellátogatnak az adott helyszínre. Bár a főosztálynak a jogszabályi előírások értelmében tizenegy fővel kellene ellátnia feladatát, a költségvetési forráshiány miatt csak hat fővel kezdi meg a munkáját.